Magyartanárként azzal a kiváltságos helyzettel szembesülök, hogy egy-egy irodalmi szöveg kapcsán csodálatos mélységben tárulkozik fel a gyerekek lelkivilága, megfogalmazódnak az őket foglalkoztató kérdések, fájdalmak, dilemmák. Néhány hónapja arra kértem 14 éves diákokat, hogy reflektáljanak Szabó Magdának arra a riporteri kérdésre adott válaszára, hogy mire szeretné tanítani fiataloknak szánt regényeivel az ifjúságot.
(„Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt. Mellőzzük az egymásba könyöklést. S az sem árt, ha az ember bátor. Meg a felelősséget vállalni kell. A gyermekkor nagyon súlyos életkor, akkor születik a lélek, akkor formálódik a jellem. És mégis gyönyörű kor!”) Egy diáklány elmélázva kérdezett vissza: ha tényleg olyan gyönyörű kor, akkor miért van annyi depressziós fiatal? A többiek is sűrűn bólogattak, mintegy megerősítve a közlés igazságértékét. Szíven ütött a kérdés. Tényleg ez a realitás? Depressziósak a tizenéveseink, itt, Erdélyben, Székelyföldön? És ha igen, mi a mi feladatunk, hogyan tudjuk megállítani, visszafordítani ezt a folyamatot?
Az utóbbi években Ausztráliában, Ázsiában, Nyugat-Európa egyre több országában ismerték fel a pszichológusok, pedagógusok, hogy az intézményes keretek között nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg, lelkileg is nevelni-növelni kell a gyerekeket annak érdekében, hogy boldog, kiegyensúlyozott, megelégedett felnőtt váljék belőlük.
Magyarországon a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kidolgozott, 2014 szeptemberétől működő Boldogságprogram (www.jobbveledavilag.hu/boldogsagprogram) immár mozgalommá szélesedett, az ország több mint 1200 intézménye kapcsolódott be a boldogságórák tartásába.
A program a pozitív pszichológia eredményeire épül, célja, hogy elősegítse a gyerekek önbecsülését és boldogságra nevelje őket. A pedagógusok szerint az óráknak rendkívüli személyiségfejlesztő hatásuk van, a gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, összetartóbbá, önzetlenebbé váltak az osztályközösségek, a nehezebben kezelhető diákok is megtanultak egymásra figyelni, társaik nézőpontját megérteni, elfogadni.
A Boldogságprogram fővédnöke prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki szerint életszemlélet szeretni az életet, és erre tanítani kell a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Tanítható az a folyamat, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, hogy örömet találjon a mindennapok apró dolgaiban, eseményeiben. Ezt az örömre való képességet a gyerek a játékban még birtokolja, de a későbbiekben, a teljesítmény-központúságra berendezkedett társadalom elvárásrendszerében elveszíti. Úgy véli, azért van hatalmas szükség a boldogságórákra, hogy ne legyünk inaktív, búslakodó nemzet, hanem asszertív, a saját értékeinkre büszke közösség, ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a pillanatokból ki tudjuk származtatni az örömet és az alkotást is.
Az alapítvány honlapján a pedagógusok gyakorlati útmutatókat is kapnak az órák megtartásához az elemitől a középiskolai oktatásig, hozzáférhetőek óratervek, tankönyvek, munkafüzetek.
A tankönyvek a konstruktív pedagógia tanulásszemléletére épülő Ráhangolódás – Jelentésteremtés – Reflektálás modellt követik, interaktív és reflektív tanulási módszereket, eljárásokat alkalmaznak, melyek hatékonyan használhatóak fel a befogadás-központú tanítás folyamatában. A fejezetek tíz témát járnak körül, ezek: A hála gyakorlása, Az optimizmus gyakorlása, Társas kapcsolatok gyakorlása, A jó cselekedetek gyakorlása, Célok kitűzése és elérése, A megküzdés gyakorlása, Apró örömök élvezete, A megbocsátás gyakorlása, A testmozgás gyakorlása, valamint Fenntartható boldogság. A szerzők egy témakör kibontására egy hónapnyi időt javasolnak.
A visszajelzések szerint a családi életekbe is begyűrűzik az órák hasznossága, a szülők együttműködőbbnek, derűsebbnek, magabiztosabbnak látják gyerekeiket, ily módon az ő panaszáradataik, csalódásaik is nagymértékben csökkennek.
Szülőként és pedagógusként azt tapasztalom, hogy rendkívül időszerű és szükségszerű lenne Erdélyben, Székelyföldön is meghonosítani például osztályfőnöki órákon a boldogságórákat, hogy oldjuk gyerekeinknek az elvárásokkal szembeni mindennapi szorongásait, félelmeit, hogy csökkentsük a fizikai és verbális agressziót, a közönyösséget, céltalanságot.
És mivel a pedagógiai paradigma szerint tanítva tanulható meg igazi mélységében a tudás, meggyőződésem, hogy a boldogságórák hozadékai nemcsak boldogabb diákok, hanem boldogabb pedagógusok is lennének.
Kovács Anikó,
Mikes Kelemen Elméleti Líceum
