Törökország zsarolt és nyert. Nélküle lehetetlen megoldást találni, így teljesült mindaz, amit egy évvel ezelőtt még remélni sem merhetett. Polgárai szabadon utazhatnak az EU-ba, és az oly régóta áhított csatlakozási tárgyalásokat is megkezdhetik végre. Mindezért cserébe vállalta, hogy csak regisztrált, ellenőrzött, valóban háború elől menekülőket enged tovább, és visszafogadja azokat, akik nem felelnek meg ennek a kitételnek. Igaz, minden visszatoloncoltért cserébe ad egy másik, „tisztességes” migránst. Hogy miként megvalósítható ez? Senki nem tudja. És itt van az ördög elásva.
Európa nagyokos vezetői íróasztalok mellett ötlöttek ki egy megoldást. Kínjukban, a migrációs válság egyre erőteljesebb szorításában. A számok azonban makacs tények, és rögtön mutatják a buktatókat. Öt görög sziget, eddigi turistaparadicsom válna elosztóhellyé, ahol átlagosan napi háromezer menekültet kellene ellenőrizni, regisztrálni és továbbengedni. Két és fél, három perc jutna minden érkezőre, ha ennyi idő alatt nem sikerül rendezni sorsát – továbbengedni vagy visszaküldeni –, jönnek a sorok, torlódások, embertelen körülmények uralta menekülttáborokba kényszerülő ezrek, tízezrek. Nincs az a pénz, technika, emberi erőforrás, amellyel ez biztosítható lenne. No meg, akit beengednek, hová küldik tovább? Erről nem szól az egyezség, csak annyit tudni egyelőre (!), nem érvényesítik a kötelező kvótát. Önkéntes alapon hány bevándorlót fogadnak még be az általuk is áhított nyugati államok? Mi történik, ha feltelnek, zárják kapuikat?
Papíron szépen mutat, de nem sokkal egyszerűbb a kitoloncolás kérdése sem. Eddig minden anyagi segítség dacára – ami nem is volt kevés, családonként több ezer euróra rúghatott – a kiutasítottak mintegy tíz százaléka volt hajlandó távozni, az elmúlt egy évben érkezettek egyharmadáról azt sem tudják, merre járnak. Ha alkalmazni kezdik a pénteki döntést, bizonyára még többen elvésznek a nagy európai ködben.
Európa vezetőinek nagy szükségük volt egy kis sikerélményre. A halogatások és álmegoldások művészeivé váltak az elmúlt esztendő során, a hullámok kezdtek összecsapni fejük fölött. Immár semmi sem volt drága, eltekintettek attól is, miként tiporja lábbal az emberi jogokat Törökország. Sürgősen lépniük kellett, és megtették. Félő azonban, a pénteki „nagy siker” csak újabb gondokat hoz felszínre, egy mindenki számára elfogadható megoldáshoz tapodtat sem visz közelebb.