Megszokott, hogy egyetem után a fiatalok munkát keresnek, jobb esetben találnak is. Sokan külföldön próbálkoznak, százával mennek el a frissen végzett orvosok, de tizenkilenc-húsz éveseket is vonz más országba a pénzkereseti lehetőség, mások saját útjukat keresik, önállóságra vágynak, még nem döntötték el, akarnak-e felsőfokú iskolát végezni, ha igen, milyen területen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Pethő Krisztina már az iskolában pontosan tudta, mi az útja, amit következetesen követett és azon jár ma is.
Pethő Krisztina: – Nagyon szerencsés vagyok, mert példaképeim voltak már a gimnáziumban is. Az általános iskolában Vetró András volt az osztályfőnököm a művészeti osztályban, ő nemcsak tanított minket, hanem nevelt is, és minden szobrászati és osztályfőnöki órán csillogó szemekkel néztem rá. Ő az egyik meghatározó ember eddigi életemben,   hazaszeretetével és világszemléletével valamit elindított bennem, és azóta is hordozom magammal ezt a töltetet. Ezekben években kezdtem cserkészkedni a 34-es Gábor Áron Cserkészcsapatban. Kerekes László plébános irányította, jelenleg is ő a cserkészvezető, nagyon sokat köszönhetek neki.
Tizenkét évig a Nagy Mózes Gimnázium diákja voltam, a szomszédban lakom, egyértelmű volt, hogy itt fogok végig tanulni. Kiskoromtól szív­ügyem a hit, a vallásos élet, ami neveltetésemből adódik, szüleim nagyon közel állnak Istenhez, hívő emberek. Tizenhárom évig ministráns voltam, ministránsvezető is lettem idővel, napi rendszerességgel jártam a szomszédban lévő kantai Szentháromság-templomba. Egyértelmű volt, hogy vallásosztályba megyek, de abban az esztendőben létszám hiányában nem indult ilyen osztály, így választottam az intenzív nyelvosztályt. A magyar szakos tanárnőm, aki csak két évet tanított minket, majd elment továbbtanulni, Rancz Teréz volt, aki Vetró Andráshoz hasonlóan nem-csak a tudásanyagot öntötte belénk, hanem az életre is készített.
A kijelölt út
Nem kérdés, hogy Krisztina miként került a teológiára. Arra számított, hogy tanulmányainak főként lelki vonzata lesz, csak az egyetemen ismerte fel, hogy a teológia tudomány. Erről az oldaláról is megszerette ezt a területet, de fontos volt számára, hogy a lélekhez is közelebb kerüljön, mert szolgálni, segíteni akart az embereken. Ezért iratkozott lelkigondozói szakra a mesterin. Ez idő alatt olvasott a Kőrösi Csoma Sándor Programról, amelyben a magyar miniszterelnökség a diaszpórában élő magyarság identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenységhez nyújt ösztöndíjat. Nem akarta abbahagyni a tanulmányait, úgy döntött, ha még egyszer belebotlik a kiírásba, talán megpróbálja. Egy év múlva össze­állította a szükséges dosszi­ét, amely önéletrajzot, motivációs levelet, ajánlásokat, közösségi munkáról végzett igazolásokat tartalmazott, kitöltötte a pályázati űrlapot, meghívták Budapestre interjúra, és nyert. A száz ösztöndíjasból öten erdélyiek. Úgy tudta, az angliai Bristolba kerül, időközben derült ki, hogy az írországi Cork város ÍrMag Baráti Kör lesz a befogadója és tevékenysége célcsoportja.
Krisztina: – A pályázat leírásából lehet tudni, a cél, hogy segítőket utaztassanak a diaszpórában élő magyarokhoz, támogatni őket identitásuk megőrzésében és abban, hogy minél közelebb kerüljenek az anyaországiakhoz. Előzetesen intenzív magyarországi felkészítőn vettünk részt, ahol a tematikus napokon szó volt a diaszpórában élő és a külhoni magyarságról, a cserkészetről, az egyházakról. Egy-egy térségről, országról kaptunk ismertetőt, hogy mire lehet ott számítani, melyek az adott ország jellegzetességei, mire kell figyelni az ottani magyarok tekintetében, hogyan épül fel Magyarország nemzetpolitikája, és természetesen Kőrösi Csoma Sándor életéről is tanultunk.
Írországi magyarok között
Minden ösztöndíjast egy magyar civil szervezet fogad a kijelölt országban, kilenc hónapos ottlétük alatt a fiatalokat mentorok segítik a közösségi munkában. Pethő Krisztina beilleszkedését és tevékenységét Bogdánné Kálló Zsuzsa, az ÍrMag Baráti Kör tagja követi.
Krisztina: – A baráti kör, a hétvégi magyar iskolával és óvodával együtt összetartja a corki magyarságot, ünnepeiken, együttléteiken megerősödnek abban, hová tartoznak. Corkban és környékén több mint háromezer magyar él, többnyire első generációsak, mivel sem a világháborúk után, sem ötvenhatban nem volt  Írország célpontja a kivándorlóknak. Kötetlenebb közösségi programokat szerveznek, családi napokat, megülik a nemzeti ünnepeket, magyar disznótoros napot tartanak. A családi napokon besegítek a szervezésbe, kézműves-foglalkozásokat szervezünk, a hét végi magyar iskolában nemzeti ünnepeinkhez kötődő ismertetőt tartottam, hazajövetelem előtt húsvétról beszélgettünk. Nagy sikere volt januárban a magyar kultúra napja programsorozatnak, volt néptánc, szavalat, népzene, színdarab, kézművesség magyar motívumokkal.
Az én munkám során jött létre, a dublini magyar találkozók mintájára a corki magyar találkozó, aminek célja, hogy a környéken élő magyarok havonta összegyűljenek kötetlen beszélgetésekre, játékra, hagyományok ápolására, művészeti tevékenységre, sportolásra. Azt mondják, jókor érkeztem oda, lelkesítem az embereket, új színt viszek az életükbe.
 Az ír nagyon közvetlen, baráti nép, ez is sokat számít az ott élő magyaroknak. Úgy látom, nagyon sokan csalódottan, gazdasági okokból  hagyták el az anyaországot, legtöbben tíz-tizenöt éve, de lassan kezdték felépíteni az életüket, megtalálták a helyüket.
A munkám nem csak Corkra összpontosul, összedolgozunk a dublini ösztöndíjassal. Szeptemberben volt a negyedik dublini magyar kulturális napok rendezvény, ahol nagyon sok magyarral ismerkedtem meg, köztük erdélyiekkel. Gorkban főként magyarországiak élnek, de dublinban folyton-folyvást erdélyiekbe botlik az ember.
Lenne még tennivaló
A kézdivásárhelyi lány jól érzi magát Írországban, lennének még tervei, de lassan lejár a kilenc hónap, májusban vége az ösztöndíjas időszaknak. Támogatás nélkül nem tudná fenntartani magát, így haza kell jönnie, de újból próbálkozik.
Krisztina: – Tavaly úgy hirdették a pályázatot, hogy az odautazást és a hazautazást a nemzetpolitikai államtitkárság állja, ezen kívül van az ösztöndíj, ami a fizetésünket jelenti és van egy ellátmány­összeg. Az ösztöndíjat a magunk fenntartására használjuk, az ellátmányösszeg pedig a havi lakbért fedezi, illetve autókölcsönzésre vagy a tömegközlekedési eszközök használatára lehet költeni. Én jól kijövök ebből a juttatásból, de hallottam olyan ösztöndíjas társamról, aki egy kicsit szűkebben van. Idén a két összeget egybevonták, így lesz havi 650 ezer forint.
Szeretnék még egyszer pályázni, van is rá lehetőségem, mivel aki egyszer már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban vagy a Petőfi Sándor Programban, amely a Kárpát-medence magyarságához küld ösztöndíjasokat, az öt éven belül még pályázhat, de ugyanoda nem mehet vissza. Ennek van jó és rossz oldala is. Az én esetem egy kicsit speciális, mert most tavasszal akartuk beindítani a helyi magyar cserkészetet. Írországban még nem létezik magyar cserkészet, és ha vissza tudnék menni, részese lehetnék az alapításnak.
Itthon kamatoztatni a tudást
2007-ben Pethő Krisztina tagja volt az erdélyi rajnak a magyar kontingensben a cserkészek 21. világalálkozóján. A cserkészet megalakulásának százéves évfordulója alkalmából szervezett világdzsemborin negyvenezren gyűltek össze, akkor járt Krisztina először angol földön, amelynek szellemiségét megszerette, de nem úgy tért vissza, hogy ott maradjon. Itthon szeretné kamatoztatni mindazt, amit tanult és tapasztalt.
Krisztina: – Kettős dolog van bennem: szeretném folytatni a teológiai tanulmányaimat, még jobban elmélyülni a teológia tudományában, de mivel évek óta hobbi szinten besegítek rendezvények szervezésébe, szívesen képezném magam ezen a területen is. Jelenleg az álommunkát végzem, mert nagyon szeretek emberekkel dolgozni, abban reménykedem, hogy a továbbiakban is lehetőségem lesz rá. Természetesen itthon, ha nem is feltétlenül Kézdivásárhelyen, de mindenképpen Erdélyben tervezem a jövőmet, hivatásszerűen szeretnék segíteni az embereknek. Idén Ferenc pápa az irgalmasság évét hirdette meg, a napokban Kolozsváron tartott lelkigyakorlatnak is ez volt a fő  motívuma, ennek hangulatában készülök a húsvétra. Édesanyám szokta mondogatni: ha valami probléma, nehézség van az életemben, gondoljak arra, hogy nagypéntekre mindig húsvét vasárnap jön, és irgalmasan tekintsünk a nagypénteki eseményekre akár az életünkben is, mert nekünk is vannak nagypéntekeink, de ha bizakodva tekintünk ezekre a nehézségekre, akkor eljön számunkra is a húsvét. Ez táplálék a következő időszakban nekem, és ahol a közösség pozitívan fogad és lehet dolgozni, oda szívesen megyek. Szent Pál azt mondta: mindenkinek mindene lenni – valahogy így értelmezem ezt az ösztöndíjprogramot, szolgálni  őket a legkisebbtől a legidősebb magyar emberig.