A tömbház előtt két napig leparkolva hagyott gépkocsival elindulni is bajos, előbb le kell mosni a szélvédőt a csapból eresztett palackos vízzel, ami nem éppen szabályszerű cselekedet, de még az autómosóig sem lehet vakon vezetni. A tavaszi szél naponta többször is végigszáguld az utcákon, de nem söpri el, csak kavarja és rétegezi a port, szemünkbe csapja, és még a nyolcadik emeleti ablaktalan fürdőszobáig is felhordja. Pedig télen hó sem volt, hogy a kiszórt homokra lehessen fogni. Nyeljük a port, aminek sem eredetét, sem ellenszerét nem ismerjük. Vajon meddig?
Meneküljünk! Az idő velünk tart, irány a friss levegővel biztató természet, ahol már a második-harmadik rend vadvirág bontogatja szirmait. Az erdő még nem lombos, a fák között besüt a nap, és mit mutat a kirándulónak: sörös, üdítős, vizes, pálinkás és gépolajos palackok, zörgő zacskók, libbenő foszlányok, horpadt konzervek, messzire rikító műanyagok, törött kacatok, színehagyott rongyok, azonosíthatatlan alkatrészek, tépett számlák, elhasznált óvszerek és eldobott betétek, tiritarka hajdíszek gyűltek össze a fogadására, és csempetörmelék, rozsdás lánc, lyukas cipő, kagylómintás vécétető, fületlen lábos, üvegcserép, gyógyszeres doboz, gyűrött zsebkendő, gubancos drót szegélyez minden ösvényt, erdőszélet, patakot. Néhol a juhok is megjelentek már, kíséretükben félelmetes kutyákkal. Innen hová?
Vissza a városba? Mintha a föld alól bújtak volna elő, hirtelen minden utcán megjelentek a kóbor kutyák, legalább kettő-három, de olykor több is összeverődve csatangol, már megint nem lehet leküldeni a gyermeket a szeméttel. Ez is külön gond, amióta zárják a lakótelepi gyűjtőhelyeket, azóta körülöttük egyre dúsabb a hulladék, ennek is csak a nagyját szedik össze pár naponként, a maradék nem egy helyen kutyaürülékkel vegyülve játszótéri dekorációvá lép elő, aztán kereshetik a megbetegedések okait az illetékes szakértők.
Persze mindig mindenki azt mondja, hogy nem ő volt, aki eldobta ezt vagy azt, hanem másvalaki, habár olyan szemetelő is van, aki azért nem fárad el a pár lépésre levő kukáig, mert fizeti a köztisztasági illetéket, dolgozzon az utcaseprő! Azok érveit, akik Sugásfürdő felé – a régi úton elhelyezett természetvédelmi tábla közelében – kiüresített sörösdobozaikat gondosan, szimmetrikusan rögzítették a bimbózó ágakra, sajnos nem tudtuk kikérdezni, mert nem találkoztunk velük; ámbár valószínűleg csak sör van a fejükben, semmi más. Hirtelen – azazhogy több, nyomdafestéket nem tűrő gondolat után – az jutott eszünkbe, hogy egy-egy Vidd haza a szemetedet! feliratú táblát tegyünk ki a város szélein. De letettünk róla, mert úgyis csak belepné a por...