Meglehetősen későre, a város költségvetésének elfogadása után több héttel döntött Sepsiszentgyörgy önkormányzata két olyan kérdésben, melyek a büdzsével kapcsolatosak – erre magyarázatot a tavalyi számvevőszéki ellenőrzés ad.
Tematikus ellenőrzése során a számvevőszék kifogásokat emelt néhány olyan egyesülettel kapcsolatban, melyeknek Sepsiszentgyörgy is tagja, s míg az ellenőrző szerv végleges jelentését meg nem kapták, nem mertek ezek tagdíjáról dönteni – mondta el a tegnapi tanácsülésen Sztakics Éva alpolgármester. A Vadon Egyesületnél a számvevőszék átszervezést javasolt vagy közhasznúvá átminősítést, ez utóbbi érdekében letették a szükséges iratcsomót a kormányfőtitkárságon, a válaszra várva azonban az egyesület működését novemberig – ezt a határidőt szabta meg a számvevőszék kifogásai megoldására – biztosító tagsági díj részletéről már dönthettek. Így a Bene-házbeli vadászati kiállítást és a Benedek-mezei lovasiskolát működtető, a Székely Vágtát szervező egyesület egyelőre 715 ezer lejt kapott a várostól.
A Sepsi Sic Sportegyesület esetében szintén a klub jogi formájának átgondolását javasolta a számvevőszék, erre azonban rövidebb határidőt, az új bajnoki idény kezdetét szabták meg – ismertette Tischler Ferenc alpolgármester. Ennek az egyesületnek a város június végéig 540 ezer lej tagdíjat fizet. Mindkét határozattervezetet elfogadta az önkormányzat, az elsőnél Pârvan Rodica tartózkodott, a másodikat már ő is támogatta.