Újra falutakarítást szerveztek a hét végén Sepsiszentkirályban, s örömre ad okot, hogy ebből a tavaszi mozgalomból a jelek szerint egészséges, követendő hagyomány születik. Nemcsak szemét- és hulladékgyűjtésről, hanem többről, falurendezésről van szó – hangsúlyozza a rendezvény ötletgazdája, mozgatóembere, Pál Csaba, kinek kezdeményezését természetesen jó néhányan felkarolták, segítik őt abban, hogy Sepsiszentkirály tisztább és élhetőbb település legyen.
Most mintegy negyvenen vettek részt a tavaszi nagytakarításon, húszan egész nap, ugyanannyian csupán néhány óra erejéig segédkeztek, a régi kőhídtól a bekötőútig terjedő szakaszon dolgoztak, két nagy konténernyi hulladékot, limlomot, gazt, ágat gyűjtve össze. Gyermekek is jöttek, nemcsak helybeliek, hanem sepsiszentgyörgyiek, s a résztvevők táborában helybeli romákat is találunk. Este aztán bográcsgulyást főztek, hangulatos táncházzal zárták a napot, zene- és énekszóval, annak rendje s módja szerint.
Persze, egy nap alatt nem lehet minden gondot megoldani, de az eredmény, a példa mindenképp fontos: megmutatták, hogy elkötelezetten, civilként is lehet tenni a közösségért. A Sepsiszentgyörgyről Szentkirályba költözött Pál Csaba nem azért kezdeményezte a falurendezést, hogy ebből bármiféle tőkét kovácsoljon magának, nem ábrándozik polgármesteri székről, meg hasonlókról. Amit tesz, azért teszi, hogy szűkebb, tágabb környezetében ő maga, családja, falustársai jobban, emberibben érezhessék magukat. Hogy példájuk ragadós legyen, hogy cselekedettel neveljék azokat, akik még rászorulnak. Hogy a helybeliek közül minél többen melléjük álljanak... Társaival együtt hosszú távon gondolkodnak: javítani kívánják a játszóteret is, jobbítanák a hulladékgazdálkodást, s terveik megvalósítására egyesületet kívánnak létrehozni, az interneten pedig saját honlapot, markáns megjelenítést álmodnak a kicsiny falucskának.
Pál Csaba csak kérdésre mondja, de kimondja: valójában többet akarnak annál, mint hogy rendszeresen összegyűjtsék másnak a piszkát, tervük közösségépítési kísérletnek is nevezhető. Mert ennyi a lényeg: ha van rendtartó székely közösség, egyszer talán rend és tisztaság is lészen. Valójában ez a történet is hasonlatos a hal és a halászás meséjéhez: hosszú távon kifizetődőbb, értelmesebb cselekedet halászni tanítani az éhezőket, mintsem állandóan egy-egy soványka halacskát odavetni nekik, hogy éhen ne pusztuljanak. Ez így érvényes a – csupán csírájában és legendáinkban létező, de nagyon áhított – rendtartó székely közösség esetében is: rendre tanítván a rendtartás hagyományától elszakadottakat, valójában arra nevelhetők, taníthatók, hogy környezetüket, lakótelepülésüket tisztelve végre önmagukat és másokat is tiszteljenek. Az egyszerű, gazdálkodással, megélhetéssel nyűglődő székely ember ugyanis csak akkor lesz önrendelkező, ha tisztességgel és felelősséggel viszonyul szűkebb és tágabb életteréhez. Szemetes vödrét rendszerességgel a patakmederbe ürítő, falun élő atyafiból vélhetően soha nem lesz autonóm gondolkodású gazdaember. Mert akár kis falvaink önrendelkezéséért is lehet nap mint nap tenni egy keveset, nem elég csupán ünnepnapokon jelszavakat kiabálni, akarni és igényelni, hanem azért szívvel és lélekkel, konokul cselekedni is kell. Apróságokat akár, mint most a hét végén Sepsiszentkirályban, tudván, hogy a sok kicsi tégla egyszer az égig ér majd.
