Szociológusok vagy inkább pszichológusok számára lehet izgalmas kutatási téma: miért bőgeti a zenét az, aki hétvégi kikapcsolódás gyanánt azt választja, hogy kimozdul a négy fal közül, és inkább a tavasszal újjáéledő természetben, rügyező, virágba boruló fák alatt, zöld fűben, friss levegőn tölt el pár órát. Esettanulmányokat bármely Sepsiszentgyörgy környéki kirándulóhelyen végezhet: a legutóbbi, gyönyörű, napsütéses hétvégén a Sugásfürdő felé vezető úton például jobbnál jobb alanyokkal találkozhatott volna.
A kiruccanók összlétszámához viszonyítva arányaiban nem is voltak túl sokan azok, akik autóik ajtaját szélesre tárva, a rádió vagy egyéb zenelejátszó eszköz hangerejét a legnagyobbra állítva örvendeztették bőgő muzsikával a szomszédságukban megtelepedőket vagy az arra járókat – de hiába voltak kevesebben, a győzelem úgyis az övék: az út közelében a várostáblát elhagyva, fel a tetőig szinte alig akadt olyan szakasz, ahol mondjuk a madárcsicsergést is hallani lehetett.
Aztán leszámolhatnánk végre azokkal a sztereotípiákkal is, melyek szerint a Brassóból vagy máshonnét érkező idegenek rondítanak bele a mi kulturált, civilizált világunkba, ahol egymásra és környezetünkre is figyelünk. Valóban volt néhány nem Kovászna megyei rendszámú gépkocsi, amelyből szólt a zene, de ne áltassuk magunkat: például a hangossági versenyt kétségkívül a tetőről áradó, már-már elviselhetetlen, fülsiketítően ható magyar mulatós nyerte – és bizony, CV-vel kezdődött az autó rendszáma.
Persze, az elmúlt évekhez képest mégiscsak jobb a helyzet, talán a nyaranta bevetett zöld járőröknek köszönhetően – csak győzzék a munkát! –, talán mert valamicskét csak nevelődtünk. De azért korai volna ám amiatt aggódni, hogy nem lesz utánpótlása a zajszennyezőknek, nem lesz, ki folytathatná a természetben zenét bőgetés derék hagyományát. A helyszíni tapasztalat ugyanis azt mutatja, mindenféle korosztály képviselteti magát e csoportban. Vannak ehhez szokott (?) idősebbek, vannak vagány (?), a zenéért élő-haló (?) fiatalok, és vannak kisgyermekes szülők is: mutatják hát a jó példát a következő nemzedéknek is.
S ha már a társadalomtudományok képviselői és a lélekbúvárok mindenféle szempontból tanulmányozták e különös emberfajta viselkedését, fény derült motivációikra, feltérképezték családi, társadalmi hátterüket, felderítették, milyen gyermekkorban elszenvedett traumák állnak eme viselkedés mögött, az is érdekelne, miként viszonyulnak a természethez akkor, amikor például nem szennyezik azt jelenlétükkel. Mert az sem volna oly nagyon meglepő, ha kiderülne, hogy az erdő fái között manelét vagy mulatóst hallgatók valójában módfelett érzékeny, romantikus lelkek, akinek telefonos ébresztőhangja talán éppen madárcsicsergés vagy vízcsobogás…