Hagyományok Háza Napok SepsiszentgyörgyönFelvidék népzenei kincseivel nyitottak

2016. április 9., szombat, Kultúra

Aki elveszíti a hagyományait, az elveszíti saját identitását, és aki elveszíti identitását, az elgyengül, az a társadalom szétporlad – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Agócs Gergely, a budapesti Hagyományok Háza tudományos munkatársa, népzenekutató abból az alkalomból, hogy tegnaptól zenei műsorokkal, gyermekfoglalkozásokkal, lemez- és kiadványbemutatóval, szakmai előadásokkal három napig Sepsiszentgyörgyön vendégeskedik a budapesti Hagyományok Háza.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

 

A 2001-ben alapított intézmény azt vallja, a hagyomány megtartó erő, amire sokan tévesen úgy tekintenek, mint valami olyasmire, amit régen a falusi parasztok csináltak – mondta Agócs Gergely. Kiemelte, egy sor olyan dolgot művelünk ebben a mai modern világban, ami a hagyomány része. A karácsony, a húsvéti locsolás, a borivás előtti koccintás, a kézfogás és sok más szokás mind része a hagyományos kultúránknak, és minél sokrétűbb ez a hagyományos műveltség, minél műveltebbek vagyunk, annál erősebbek is – mondotta. „Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy nemcsak családon belül, hanem a nemzeten belül is nagyon sok közünk kell hogy legyen egymáshoz, a palócoknak a székelyekhez, a matyóknak a csángókhoz és így tovább.”
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye a felvidéki Parapács zenekarral – Pusko Márton prímás, Dragony Gábor brácsás, Fekete Krisztián cimbalmos, Vojtonovszki Sándor bőgős – érkezett Sepsiszentgyörgyre. Az együttes tegnap kora délután szabadtéri muzsikálással hangolt az esti lemezbemutató koncertre, amelyen két meghívottal, Kubinyi Júlia énekessel és Agócs Ger­gellyel adtak ízelítőt Felvidék népzenei és népdalkincséből. „A szlovákiai magyar kisebbség népi kultúrájának egy szeletét hoztuk a romániai magyar kisebbségnek. Nagyon fontos ez a közeledés, mert a magyar–magyar kapcsolatok emlegetésekor legtöbbször a magyarországi és a határon túli magyarok kapcsolatára gondolunk. Legalább ilyen fontosnak tartom a határon túli magyar közösségek egymás közötti párbeszédének megnyitását, és azt gondolom, mi egy ilyen párbeszédnek a hírnökei vagyunk most itt, és talán jobban is értjük egymás gondjait-bajait, mint az anyaországiak a mieinket” – fogalmazott Agócs Gergely, akinek saját gyűjtéséből származik a Bëbocsātlak című lemezen megszólaló hanganyag. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott esti koncerten azt a tárogatót is megszólaltatta, amelyet egyik mesterétől, adatközlőjétől, a nagydaróci Balogh „Bero” Árpádtól örökölt.
A Hagyományok Háza Napok első estéje táncházzal ért véget, ma gyermekfoglalkozásokkal, szakmai előadásokkal, rendhagyó zeneórával folytatódik a program, este folkkocsmával zárnak, vasárnap lesz aprók táncháza és módszertani bemutató.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 109
szavazógép
2016-04-09: Kultúra - Váry O. Péter:

Verstől hangos (A magyar költészet napja)

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ha elejétől nem is kapcsolódhatott be a határokkal szétválasztott magyarság a nemzeti líra ünnepébe, a rendszerváltást követően szerte a nagyvilágban, így Háromszéken is különféle rendezvények szólnak a versről. Idén – ha az iskolákban is meghallgatásra találtatik a felhívás – verstől válik hangossá Sepsiszentgyörgy.
2016-04-09: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Jobb későn, mint soha?

Jobb később, mint soha, mondhatnánk, miután az RMDSZ elnöke közölte, hogy elkészült az az árnyékjelentés, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról szóló bukaresti kormányjelentéshez dolgoztak ki, konkrét példákkal illusztrálva a magyarság jogfosztását.