Az elmúlt években mindenkinek feltűnhetett, hogy az igazságszolgáltatást igen sok fonákság jellemzi, ám ez nem elég, egyre több aggodalomra ad okot a parlamentbe az utóbbi időben benyújtott, a magyar közösségre vonatkozó jogszabályok tömkelege. Ezek gyakorlatilag megszerzett jogokat igyekeznek felszámolni, az intézményrendszer pedig ezen jogok csorbításán dolgozik folyamatosan – jelentette ki pénteken Sepsiszentgyörgyön Márton Árpád parlamenti képviselő. A honatya úgy véli, az egész országra egy visszarendeződési folyamat jellemző, ennek jó példája, hogy egyesek ismét bűncselekményként határoznák meg a nemzetgyalázást, de sokatmondó a igazságügyi miniszternek azon kijelentése is, mely szerint „az emberi jogok luxusnak tekintendők”.  Márton Árpád úgy véli, a fentiekhez kapcsolódnak azok a folyamatok, melyek a magyar közösség tagjai ellen zajló bűnvádi eljárások során tapasztalhatók (lásd Beke Istvánék elleni vádak vagy a szovátai polgármester zászlópere), és amelyekre elsősorban a hatósági túlbuzgóság, ferdítések, előre kimondott „ítéletek” jellemzőek.
 Ebben a helyzetben kifejezetten jól jött a 343-as számú EU-irányelv, mely az ártatlanság vélelme, valamint a peren történő részvétellel kapcsolatosan hoz pár tisztázó rendelkezést. A tagállamoknak 2018. április 1-jéig kötelességük az új rendelkezésekhez igazítani a nemzeti törvénykezést. Márton Árpád (fotó) szerint ez egyelőre „jó viccnek tűnik”, hiszen itt nem egy jogszabályról van szó. Az RMDSZ-javaslat esetében is kérdéses, hogy mikor kerülhet vitára.
A szövetség tervezetébe foglalt módosítások amúgy nem jelentenek nagy újdonságot a jelenleg hatályban lévő előírásokhoz képest, csak éppen az alkalmazásuk körül akadnak gondok – magyarázta Márton Árpád. A honatya hozzátette: az irányelv rendelkezései helyenként szerinte enyhébbek, mint kellene, viszont az RMDSZ mégis ezeket vette át, minimális változtatással. Konkrétan a tervezet a következő területeket célozza: elsőként előírja, hogy a bűnvádi vizsgálat/eljárás alatt lévő személynek jogában álljon megtagadni a nyilatkozatot (magáról, illetve másokról), és elutasíthatja tette bevallását. Emellett leszögezi: a hallgatást nem lehet következtetéses alapon bizonyítékként felhasználni, illetve kötelezni sem lehet senkit akarata ellenére vagy adott módszerekkel (így például a szabadlábra helyezés feltételét vallomáshoz kötni) a hatósággal való együttműködésre. Az egyik legfontosabb előírások egyike, hogy a bűnösséget és nem az ártatlanságot kell bizonyítani (erre vonatkozó előírás most is létezik, viszont több ellenpélda is mutatja, hogy fordítottan alkalmazzák). Egy további előírás pontosabban szabályozza a távollétben kimondott ítélet eljárását – bevezetve azt az elvet, hogy csak akkor lehet kihirdetni az ítéletet, ha az illetőnek tudomása van a tárgyalásról, és hogy ítélethirdetés következhet, valamint lehetővé téve a perújrafelvételt, új bizonyítékok bemutatását a jogerős ítéletek esetében is. Végül egy olyan előírást is tartalmaz a tervezet, mely jócskán átszabhatja az igazságszolgáltatási szereplők eddigi helyzetét az ártatlanul elítéltek kárpótlása kapcsán. A jelenlegi eljárás szerint az államhoz lehet fordulni ezekben az ügyekben, viszont a rendelkezések nagyon lazák, és példa sem volt még arra, hogy bírót vagy ügyészt érdemben felelősségre vontak volna ilyen ügyben (általában munkaköri mulasztásként kezelték, ami legtöbb bérlevonást eredményezhetett). A tervezet szerint egyrészt vissza kell állítani a vádlott per előtti társadalmi státusát, a vétkesek ellen el kell járni – itt újdonságként bevezeti, hogy amennyiben bizonyíthatóan rosszindulat, gondatlanság vezetett a jogtalan ítélethez, akkor a bíró vagy az ügyész ellen is eljárást lehessen indítani.
A fentiek mellett a tervezet egyik legfontosabb hozadéka (amely többeket bajba keverhet): az irányelv szellemének megfelelően bevezeti, hogy az ártatlanság vélelmének elve azt is jelenti, hogy a gyanúsított, vádlott joga, hogy sem az ügyész, sem a bíró, avagy más, az eljárásban érintett vagy köztisztséget betöltő személy (állami hivatalok vezetői, önkormányzati képviselők) a bizonyítási eljárást megelőzően nyilatkozatban nem sorolhatja be az illető tettét – amint történt az a kézdivásárhelyi terrorvád esetében.