A képein látható nagyon egyszerű motívumokból Paul Glendell himnuszt próbál faragni — értékelte az angol fotográfus tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott alkotásait Vargha Mihály képzőművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Paul Glendell ugyanis vérbeli fotóriporterként — számos más elismerése mellett az amerikai Life magazin 1998-ban az év legjobb felvételéért díjazta, meghatározó lapoknak, portáloknak dolgozik — a rendszerváltást követően előbb Kelet-Európa, pontosabban Szlovákia felé fordult, aztán innen kanyarodott a Székelyföldre: most látható fotókiállításának anyagát 2001—2004 között készítette. Képein bizonyosan látszik: érdekli az itteni emberek sorsa, rá tud csodálkozni életük meghatározó momentumaira, s a fotográfia utazó nagyköveteként világgá kürtöli, fotóival ábrázolja tájaink különös, konok lüktetését.
Miért fontos, hogy egy ilyen kiállítás bemutatásra kerüljön a Székely Nemzeti Múzeumban; van-e szükség arra, hogy a tárlatot látogató székely ember folyamatosan szembesüljön elesettségével, nehéz egzisztenciájával? — tette fel a kérdést Vargha Mihály.
,,Ez a kiállítás éppen ezt a tragikus életérzést próbálja oldani, egy fejlett civilizációból érkező alkotóművész kicsit másként látja mindezt, a drámai felvételek mellett szép számmal akadnak, amelyek a mindennapi életet mutatják be; mindez indoklás arra, hogy szükséges idegen ember által tartott tükörbe is nézni" — magyarázta Vargha, hozzáfűzve, hogy a képeken látható nehéz munka, mint a fafeldolgozás, ami az itt élőknek nyűgnek tűnik, egy nyugati kívülálló számára természet és ember összhangját jelenti, egyfajta kelet-európai boldogságot. ,,A fotóknak van egyfajta zeneiségük, Vivaldi Négy évszakát juttatják eszembe" — tette hozzá.
Paul Glendell — aki most éppen Új-Zélandon dolgozik — székelyföldi idegenvezetője Szász Csilla, Csángóföldön tanító pedagógus volt, aki tegnap a kulisszaktitkokról is beszélt, arról, hogy a fotós miként kóstolgatta az itteni világot. Lesz folytatás, ígérte, de addig is érdemes belenézni az angol fotóművész felénk tartott tükrébe: abban gyermekkor és halál, frissen sült kenyér, székelyderzsi hétköznapok, mindennapi munka kivesző mesterségekkel, téllel küzdő emberek, szinte szügyig hóban álló, a gyimesi fehérségbe szorult szekeret rángató lovak látszanak. E térség életének megannyi mozaikdarabkája. Mi több, mindezt Paul Glendell valahogy optimistábban látja és láttatja, mint mi magunk.
