Ráadásul ilyen jó helyzetben régóta nem voltak a képviselők és a szenátorok: a kormányzás felelőssége egyiküket sem terheli, a gazdaság – papíron legalábbis – növekedik, népszerűtlen, a költségvetési egyensúlyt helyreállító intézkedésekre tehát nincs szükség. Ők megszavazzák a legkülönfélébb jövedelemnövelésről szóló intézkedéseket, aztán a szakértői kormány majd előteremti a szükséges pénzt. Ha netán nem sikerülne, a balhét a Victoria-palotában dolgozóknak kell elvinniük, elvégre a parlament megszavazta az intézkedést. Így aztán honatyáink bőkezűségének csak fantáziájuk szabhat határt.
Képzelőerejük pedig van választottjainknak: szinte alig találunk olyan társadalmi réteget, amelyet valamilyen módon ne vettek volna célba és ne próbálnának némi pluszpénzzel, jövedelemnövelési ígéretekkel behálózni. Az persze vitathatatlan, hogy e szavazathajhász intézkedések többségére amúgy szükség volna – hisz ki merné vitatni, hogy a gyermeknevelési támogatás korlátozásának eltörlése létfontosságú az óriási demográfiai gondokkal küszködő állam számára, ki akarná vitatni, hogy a gyermekpénz jelenlegi értéke zsebpénznek is kevés, igencsak szükség volna hát növelésére? De ugyanúgy egyetérthetünk azzal is, hogy a minimálbért vagy az állami alkalmazottak fizetését növelni kell – kérdés csak az, hogy minderre honnan lesz fedezet a költségvetésben. Erre pedig nem nagyon akarnak válaszolni honatyáink, ehelyett inkább azon igyekeznek, hogy a maguk megélhetését is bebiztosítsák: miután különnyugdíjukról gondoskodtak már, fizetésüket is rendeznék, a tegnap kiszivárgott közalkalmazotti bértábla tervezete szerint például a szenátorok bére elérné a 10 ezer lejt.
Ennyi pénzért pedig legalább némi felelősséget elvárnánk tőlük. Például abban, hogy a voksolás előtt, újraválasztásuk miatt aggódva ne szórják úgy a közpénzt, mintha az államkassza feneketlen zsák volna. Hogy nem az, arra figyelmeztetett a napokban a pénzügyminiszter, jelezve: a parlament elfelejtett forrásokat rendelni a gyermeknevelési támogatás növeléséhez. Hasonló üzenetet fogalmazott meg a jegybank elnöke is, aki ugyan elsősorban a pénzintézetek érdekeinek védelmében szólalt fel, de a növekvő költségvetési kiadások veszélyeiről szóló kijelentései mindenképpen komoly figyelmeztetésnek számítanak.
Azt pedig a 2008-as válság tapasztalataiból is tudjuk: a mesterséges, kizárólag fogyasztáson alapuló gazdasági növekedés igen törékeny, oly hamar összeomlik, mint a kártyavár. A kárt pedig Romániában mindig a tisztességes adófizetők, a kisemberek fizetik meg, sosem a felelőtlen politikusok.