Farkas Réka
Ha még egy szakértői kormány miniszterei sem mernek vállalni merész lépéseket, kitől remél reformokat, modernizációt Románia? Sorra hazudtolják meg beiktatásuk után bejelentett terveiket a tárcavezetők. Előbb az oktatási miniszter mutatott be egy reformparódiát az V–VIII. osztályosok új kerettanterve címén, most meg a munkaügy vezetője lépett vissza a szakszervezetek háborgása miatt. Mindketten kapituláltak az ágazatukat behálózó érdekek előtt.
Nyilatkozatok szintjén mindenki elismeri, időszerű lenne rendet rakni az állami szektor bérezési összevisszaságában, nemcsak az alulfizetettség jelent gondot, de méltánytalanságok, aránytalanságok jellemzőek minden ágazatban. Csakhogy legtöbben úgy képzelték – és erre rájátszottak a politikusi ígéretek is –, hogy az új rendszer több pénzt hoz, ám az adatok hétvégi kiszivárgása után bizony az átlag közalkalmazottnak azzal kellett szembesülnie, hogy jó esetben alig-alig emelkedik jelenlegi szerény fizetése. A pechesebbeknek pedig egyenesen kisebb lett az új besorolás szerinti havi juttatása, mint amennyit a tavalyi fizetésemelések után most hazavihetnek. Az első felzúdulásokat követően a kormány is szaporán pontosított: kisebb senkinek nem lesz a jövedelme, legalább annyit, mint jelenleg, mindenki megkap, s a következő évek alatt pedig majd kialakul a megfelelő arányosság és egyensúly.
Egyértelműen kitetszik, az állami alkalmazottak, szakszervezeteik azt remélték, az új bértábla életbelépése után végre mindenki méltó, megélhetést biztosító, végzettségének, munkája fontosságának megfelelő juttatást kap majd. Csakhogy ehhez Románia gazdaságának is oly módon kellene teljesítenie. Ugyanazt vagy egy kicsivel több pénzt úgy újraosztani, hogy mindenki jól járjon, nem lehet, és nyugati fizetéseket remélni is fölösleges, amíg nem termel annyit az ország, hogy fedezni tudja. Az persze vitatható, miért jár több egy rendőrnek, mint egy orvosnak vagy tanárnak, és megérdemlik-e a honatyák a tízezer lejt meghaladó fizetést. De legalább vitatkozni kellene minderről.
Akad tehát kifogásolnivaló az új javaslatban, de mégis egyfajta kiindulópont lehetett volna. A munkaügyi miniszter azonban, akinek irányítása alatt elkészült a tervezet, szűk két óra alatt meghátrált a szakszervezetek fenyegetőzése előtt, és bejelentette, a kormány vagy rábólint a javaslat visszavonására, vagy lemond. Minden különösebb tárgyalás, egyeztetés, kompromisszumkeresés nélkül.
Tudnivaló volt, darázsfészekbe nyúl, ki belevág az új bérrács elfogadtatásába, és mindig lesz, ki akadályozza, keresztbe tegyen az egészségügy, az oktatás vagy a közigazgatás megújításának, de ha egy szakértői kabinet sem elég bátor, hogy megtegye a szükséges lépéseket, akkor nincs értelme regnálásuknak. A Cioloş-kormány egyéves ténykedése nem lesz egyéb, csak egy újabb fölösleges kísérlet a lejtőn lefelé vezető úton.
