A kommunista diktatúráról már sokan írtak, sokat emlegették magán- és közbeszédben. Könyvtárnyi irodalma van, számos börtönnapló vagy visszatekintés, önéletrajz tárja elénk mindazokat a borzalmakat, melyeket testünk és lelkünk egyaránt elszenvedett. Aztán vannak másfajta vélekedések is. Megkeseredve a napjainkban csak gengszterváltásnak nevezett rendszerváltás fonákságaitól, az ország vezetőinek alkalmatlanságától és a mindenütt előforduló korrupciótól már tömegesen kívánják vissza Gheorghiu Dej és Ceauşescu parancsuralmi rendszerét, ahol mindenkinek volt állása és lakása. Az, hogy be kellett fognod szádat, nem volt elviselhetetlen. A csirkeláblevest és a sorban állást minden alapélelemért, a fűtetlen lakást és a villany elvételét, az egyszínű és tartalmú tévéadást ki lehetett bírni. S akinek mindez elfogadhatatlan volt? Az megérdemelte a börtönt...
Minden diktatúra két szükségszerű tényezőt feltételez: a rendszer feltétlen kiszolgálóit és az elnyomó erőszakszervezetet. Az előbbiekből kerülnek ki a jól megfizetett, hűséges felső, középső és alsó szintű vezetők. A román kommunista párt idején 1948-ig Siguranţának, 1948 után Securitaténak nevezték a politikai rendőrséget. Mind a két elnyomó szervezet tette a dolgát, és nem is rosszul. Édesapám az elsőnek, mi, a három fia (Attila, Csaba, Árpád) az utóbbinak voltunk az áldozatai. A rendszerhez hű emberek elkötelezett informátorok (besúgók) voltak, a zsarolhatók, megfélemlíthetők akarat nélküli, gyenge jellemű emberekből kerültek ki. Bárki is volt a Siguranţa és a Securitate „szállítója”, többnyire tevőlegesen járult hozzá ártatlan emberek bebörtönzéséhez. Hogy miként ítéljük meg cselekedeteiket, mindenkinek magánügye. Egyetlen személy kért írásos tetteiért bocsánatot tőlem. Neki megbocsátottam. A többi tíz hallgat – abban a reményben, hogy nem ismerem kilétüket.
Hogy ez az elnyomó gépezet miként működhetett annyira hatékonyan, néhány adat szolgáljon bizonyítékul. Amikor megjelent a belügyminisztérium 1957/70-es számú titkos rendelete arról, hogy milyen társadalmi csoportokat kell rendszeresen megfigyelni, 8578 operatív tiszt, 3375 operatív altiszt, 5816 civil alkalmazott és 11 193 „segédszemélyzet” volt alkalmazásban. Raţiu ezredes, a nyomozati osztály főnöke a fordulat évének kezdetén egymillióra teszi az informátorok hálózatának  létszámát. Ugyanekkor a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója 14 250 katonai káderről beszél, akikből 8736 operatív tiszt és altiszt, ezek megoszlása: 3832 a központban, 4544 a megyéknél dolgozik. Elmondja, hogy 1 267 384 dossziét tárolnak, illetve ebből már 1989-ben százezret megsemmisítettek. Măgureanu nyilatkozza 1990-ben, hogy 425 000 dosszié az együttműködő személyeké.