Történt ugyanis, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálata nyomán Ludovic Orban helyett a liberálisoknak új jelöltet kellett keresniük. Az amúgy jobboldali bástyának számító főváros élére olyan versenyzőt kellett választaniuk, aki sikerrel veheti fel a harcot a szocialista Gabriela Fireával – őrá emlékezhetünk abból az időből, amikor újságíróként dolgozott a Dan Voiculescu szekus besúgó szócsövének számító Antena-birodalomban, újabban pedig, immár politikusként, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hatalmas ügybuzgalommal kardoskodott Tőkés László román állami kitüntetésének megvonásáért. A liberálisok pedig nem találtak a feladatra alkalmasabb személyt, mint Marian Munteanut. Döntésük általános megrökönyödést és óriási közfelháborodást váltott ki még saját híveik táborában is. Nem véletlenül: a 90-es évek bukaresti diáktüntetéseinek egyik főszereplője ugyanis már régóta nem a demokráciáért síkra szálló civil értelmiségi jelképe, hanem meglehetősen sötét figura, avítt nacionalista eszméket vall és hirdet, szélsőséges pártokkal paktált, de még az egykori legfőbb ellenség, a Securitate utódszervezetének vezetőjével, Virgil Măgureanuval is egy tálból cseresznyézett. Egyszerűsítve: kicsit olyan, mintha a habzó szájú, soviniszta Corneliu Vadim Tudor, az udvari költő Adrian Păunescu és a kezelésre szoruló paranoia tüneteit produkáló Gheorghe Funar eszement nacionalizmusának legjellemzőbb tulajdonságait ötvözné egy szekus vezér rafinériájával. Vele akarnak választás nyerni 2016-ban a liberálisok – nem valamely eldugott moldvai faluban, hanem Bukarestben, az ország fővárosában.
Joggal merült fel a gyanú román politikai elemzők körében: egyáltalán akarnak-e nyerni a liberálisok, vagy valami titkos, akár egy majdani, választások után felálló nagykoalícióról szóló paktum részeként eladták, feladták Bukarestet? A másik lehetséges magyarázat, hogy a liberálisok komolyan úgy gondolják, apadó népszerűségük ellensúlyozására kokettálniuk kell szélsőjobboldali eszmékkel és alakokkal – ezen nacionalista megnyilvánulások sorába illeszkedik Tőkés László kitüntetésének megvonása, a legionárius mozgalommal rokonszenvező újságíró jelölése a közszolgálati média igazgatótanácsába, Marian Munteanu bukaresti indítása.
Bármelyik magyarázat legyen igaz, a következtetés számunkra ugyanaz: a parlamenti választások után semmi jóra nem számíthatunk. Szélsebesen haladunk egy ahhoz hasonló politikai helyzethez, mint amikor választanunk kellett Corneliu Vadim Tudor és Ion Iliescu között. Egyik oldalról a nacionálkommunisták szorongatnak, másik oldalon a „liberálfasiszták” készülődnek.