Farkas Réka
Ha egy ország oly „példásan” megoldotta a kisebbségek helyzetét, mint Románia, nem csoda, hogy rá sem hederít a bírálatokra, még akkor sem, ha azok éppen az oly tisztelt nagy testvértől, az Amerikai Egyesült Államoktól érkeznek. Az amerikai külügy évről évre megfogalmazza jelentését egy-egy országra vonatkozóan, részletesen elemzi az emberi jogok helyzetét, felsorolja a tapasztalt rendellenességeket. Románia esetében minden alkalommal belekerül néhány passzus a magyar közösséget ért sérelmekről, és a felsoroltak ismétlődése bizonyítja: mit sem ért a figyelmeztetés. Mi több, újabb és újabb kifogásokkal gyarapodik a lista.
A napokban publikált, 2015-re vonatkozó jelentés is visszatér a régóta akut gondokra: a magyar nyelv hivatalos használatának tiltására, a kétnyelvű helységnévtáblák hiányára, az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem elutasítására, a székely zászló és a székelyföldi szimbólumok miatti büntetésekre, a csángóföldi magyarórák akadályozására és nem utolsósorban az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedésére. Ugyanakkor megemlít néhány „újabb” jogsértést, például a székely szabadság napi felvonulás betiltását Marosvásárhelyen, és tételesen szerepel a dokumentumban a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása is. Kitetszik: nyomon követik, figyelik, mi történik velünk, és tájékozottságukban minden bizonnyal jelentős szerepe van a Mikó Imre Jogvédőszolgálat hírleveleinek. Csakhogy sovány vigasz tudnunk, hogy az Egyesült Államok jegyzi bajainkat, ha jobbulást nem tud elérni, kicsikarni.
Márpedig a NATO- és EU-csatlakozás megvalósulása óta semmilyen kényszerítő erő nem nehezedik Romániára, és az elmúlt évtized igazolta, a jó szándékára nem alapozhatunk. A Ponta-kormány alatt visszahonosított állami szintű nacionalizmus gyűrűzik, erősödik, a szakértői kormány pedig vagy nem akarja, vagy nem tudja tompítani azt, mint annyi más kényes kérdésbe, kényelmesebbnek találja nem szólni bele. A román politikai erők pedig ideológiai hovatartozástól függetlenül igyekeznek túllicitálni egymást magyarellenességben. Az idei választási év nagy eséllyel újabb jogfosztásokkal szaporítja majd a jövő esztendei jelentést.
Örülhetünk annak, hogy vannak még külföldiek, kik figyelnek ránk, a nagyhatalmak ingerküszöbét is eléri mindaz, amit ellenünk tesz a román hatalom. Ebbe kapaszkodnunk, ettől megoldást remélnünk azonban fölösleges. Bebizonyosodott már, hogy legfennebb apró vállrándításra készteti a hazai döntéshozókat, eszük ágában sincs komolyan venni, orvosolni a kifogásolt gondokat. Kis önbizalmat adhat – de ne áltassuk magunkat, bajainkat nem külföldről fogják megoldani. Ha nem vagyunk képesek mi magunk kiállni, harcolni jogainkért, akkor láthatjuk majd, miként csorbul, tűnik el az is, amit nagy nehezen kicsikartunk. Leginkább erre figyelmeztet az amerikai jelentés.
