A pragmatica sanctio kifejezés magyar nyelven „gyakorlati rendelkezést” jelent. A nálunk ismeretes Pragmatica Sanctio a Habsburg-ház öröklési rendjét szabályozta, és az 1703. évi, I. Lipót-féle szabálymódosításból eredt. (...)
Az 1711-ben trónra lépő III. Károly egyszeriben kritikus helyzetben találta magát, hiszen bátyjának csupán két leánygyermeke született, vagyis ekkor ő volt a dinasztia egyetlen férfitagja. Paradox módon emiatt először nem a Hofburg, hanem a horvát rendi gyűlés kezdett nyugtalankodni, mely 1712-ben – a magyar országgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül – elismerte Károly leányági örökösödését. Jóllehet, a 19. századi magyar történetírás előszeretettel értékelte ezt a gesztust úgy, mint a szakadár „horvát nacionalizmus” megnyilvánulását, a valóságban a rendeket a félelem sarkallta erre a lépésre. Ne feledjük: ekkor még alig több mint tíz esztendő telt el a karlócai béke óta, a Habsburg Birodalom esetleges szétesése pedig a törökök visszatérésének rémével fenyegetett.
A horvát rendek úgy látták, hogy Magyarország ismét képtelen lesz ellenállni a Porta erejének, ezért a dinasztia fennmaradását támogatták. Meg kell jegyeznünk, hogy később hasonló módon gondolkodtak és döntöttek a magyar és az ekkor már külön ülésező erdélyi rendek is. III. Károly tehát kedvező jeleket kapott országaitól, ezért 1713. április 19-én elhatározta, hogy megteszi a szükséges lépéseket a Habsburg Birodalom fennmaradása érdekében. Ezen a napon az uralkodó a Burgban valamennyi miniszterét és titkos tanácsosát magához rendelte, és Seilern kancellárral – ekkor már „tét nélkül” – felolvastatta az 1703. évi Lipót-féle titkos paktumot, melyet a jelenlévők hozzájárulásával a család nőtagjainak örökösödésével bővített ki. A Pragmatica Sanctio úgy rendelkezett, hogy az elsőszülött leányok közül Károly – ekkor még meg sem született – utódai részesüljenek majd előnyben.
Károlynak végül négy gyermeke is született, közöttük azonban csak egyetlen fiú volt – Lipót János –, aki mindössze hét hónapig élt. A következő év májusában aztán világra jött Mária Terézia, akinek öröklése érdekében a császár-király 1720-tól a birodalom összes országában igyekezett elismertetni a Pragmatica Sanctiót. Erdélyben 1722-ben, Magyarországon egy évvel később iktatták be a Habsburg-ház családi törvényét, melyet III. Károly időközben az európai államokkal is elfogadtatott. Minden erőfeszítés dacára 1740-ben, az uralkodó halálát követően így is háború tört ki Ausztria feldarabolásáért, az azonban mindenképp Károlyt dicséri, hogy a porosz hadüzenet mindenféle jogalapot nélkülözött, és II. Frigyes (ur. 1740–1786) csupán „a kedvező lehetőséggel” igyekezett élni.
Annak ellenére tehát, hogy a Habsburg Birodalom 1740 után kis híján darabjaira hullott, a Pragmatica Sanctio jelentőségét nem szabad alábecsülnünk, hiszen a háború után ez a törvény biztosította a mozaikszerű államalakulat kohézióját. A Habsburg-ház örökösödési szabálya ezután egészen 1918-ig, a dinasztia bukásáig meghatározta Magyarország közjogi helyzetét, és cikkelyeivel az 1848-as áprilisi törvények, illetve az 1867. évi kiegyezés alapjait is lerakta.

Tarján M. Tamás (RUBICONLINE)