Legalább nem tapostak. Csak óvatosan, hogy senki meg ne lássa, lehajoltak. Mintha cipőfűzőt kellene megkötni. Vagy egy földön heverő öt banist felvenni. Mert ugyebár aki a kicsit nem becsüli. Na jó, kesztyűs kézzel előbbi művelet nem könnyű. Utóbbi meg éppenséggel lehetetlen. A kesztyű márpedig kell. Mert nincsen rózsa tövis nélkül. És piszkosul fáj az embernek, ha siettében belemarkol pont a legnagyobb tüskébe.
Persze, az is fáj, ha foghíjas a frissen beültetett ágyás. De az már nem a beszerző fájdalma. Ő épp ellenkezőleg: elégedettséget érez. És a szép jövőre gondolva hatalmas büszkeséget. Hogy milyen szépen fognak majd mutatni a lopott rózsák udvarában. Balkonján. Vagy a szomszéd kertjében, akinek „nagylelkűen” odaajándékozza. A fölösleget. Ami nem fér az ő udvarán. Balkonján.
Igen, a CEC Bank előtti friss rózsaültetvényről van szó. Melyet beültetése másnapján már hiányosan találtak a városi kertészet munkatársai. Egyetlen éjszaka huszonkét darab tűnt el. Köröskörül, az ágyásszélekből. Csakhogy!
Csakhogy a kertészet munkatársai számítottak erre. Mert nem újkeletű és nem is egyszeri jelenség mifelénk a viráglopás. Városszerte lehetne sorolni a példákat. Az Erzsébet park rézsűjén a sziklaparkból napi rendszerességgel húzgálják ki a járdáról elérhető dísznövényeket. A vasútállomástól valamivel visszább egy virággrupp már teljességgel levendula nélkül maradt. A frissen elültetett facsemetéket meg karóik miatt tépik ki a földből. Másutt az óriáskaktuszokat „csak” virtusból – ezt onnan tudni, hogy nem viszik el, csupán félredobják. Előzmények tehát bőséggel vannak, tavalyról is, tavalyelőttről is, sok-sok évre visszamenőleg. Mióta valaki elhitette, hogy a „virágot lopni nem bűn”, az közmondás, tehát igazságtartalma megkérdőjelezhetetlen. Van, aki úgy tudja, könyvet lopni sem bűn. Mások szerint a feloldozás csak a csókra érvényes.
De térjünk vissza a hiányzó huszonkettőhöz. Mondom, a kertészet számított rá, hogy ezúttal is akadnak haszonleső ingyenélők, és készültek is rá. De nem akármi módon! Bevetették a titkos fegyvert! Ami nem is olyan titkos, csak nagy-nagy csendben végrehajtott művelet. A tavalyi év során ugyanis az önkormányzat kétszáz darab nyomkövetőt vásárolt. Nagy tétel, a forgalmazó olcsón számította fel, közbeszerzést sem kellett kiírni. És ez az alkalom tűnt a legideálisabbnak kipróbálásukra: az ágyásszéli rózsatövek gyökerébe helyezték be a kicsiny szerkentyűket, egyelőre csak százat, hogy kipróbálják működésüket. Körülbelül négy, sűrű leárnyékolás esetén három kilométeres körzetben tudja venni a jelet a hordozható alapegység, egyetlen hátránya, hogy használata kissé nehézkes, hiszen az alapegységgel utcáról utcára kell járniuk az illetékeseknek, hogy rátaláljanak az eltulajdonított rózsatövekbe rejtett jeladóra – tehát a tolvajokra.
Van azonban még egy esélyük a huszonkét rózsákat hazamenekítőknek: ha az éj leple alatt épp oly csendben visszaviszik a virágtöveket – lehetőleg nagy földlabdával, hogy a nyomkövető ne sérüljön –, és leteszik az ágyás mellé, akkor kilétükre sosem derül fény.
