„Erdővidék falvaiba frissen oltott vadoncok révén került vissza a dunántúli Porszombat Tündérkertjéből a Bauman-renet Barótra, a zergőalma Olasztelekre, a kisasszony- és Simonffy-alma Székelyszáldobosra, a leánycsecsű és a vasalma Kisbaconba, a Piros ringló Magyarhermányba, a Budai Domokos és a Técsi Rózsa őshazájába, Bodosba a pomológus Budai József szülőfalujában élő Egyed Artúr kertész-oltómestertől” – írtuk 2013 augusztusában őshonos gyümölcskincsünk feltámadó porszombati reneszánszának esztendejében.
– Jöjjön máskor, most nem a legjobb kedvemben talált – mondta az ismert-ismeretlen, az Erdővidék változó mikroklímájához évszázadok alatt alkalmazkodott őshonos gyümölcskincs „kincses-kamarása”, akit csak génkezeletlen gyümölcseink barátai-rajongói ismertek és kerestek fel olykor. Kárpát-medencei jeles pomológusok számára nagyon messze fekvő településnek bizonyult az erdővidéki Bodos, melyet a Kárpátok kicsi völgykatlanába rejtett volt el annak idején a Fennvaló. Udvarának gyümölcsfái alatt ülve, a magányos farkasként élő pomológus – akit mi csak Artúrnak szólítottunk – elmondta álmát: nagyon szeretném remélni, hogy ott messze, a pórszombati kertben kialakítanak majd egy olyan sarkot, ahol Budai-fajták nevelkednek, hogy ott is őrizzék emlékét gyümölcsnemesítőnknek, Budai Józsefnek!
Egyed Artúr csemeteiskoláját, titkait ki őrzi ezután? Mert Artúr, az ősi, a hazai, a minden évben meg-meg újuló gyümölcsnemesítő tudománytörténetünk őrzője már ott – a túlsó parton. A bodosi Egyed család egy kissé odébb éppen most virágzó gyümölcsös Tündérkertje azonban az ő emléklét is őrzi. „Bodos pedig sohasem várta jobban az új Budai Józsefeket...” – bizonyára vallja most is Artúr temetésére szülőfalujába hazaérkező Egyed Ákos történész.
