Demeter J. Ildikó
Alig három nappal kenyérbe lépése után új bérrácsjavaslattal állt elő a munkaügyi miniszter, s bár valószínűleg ennek nagyobb részét inkább készen kapta, mint maga dolgozta ki, kétségtelenül jobbnak tűnik, mint az előző, amely egyébként a tárcavezető lemondásához is vezetett. Röviden arról van szó, hogy a szakszervezetekkel való hosszas egyeztetések után elfogadott állami bérrácsot fokozatosan, négy-öt év alatt szintezik újra: a minimálbér emelésével kezdik, és lentről felfelé haladnak, bizonyos – jelenleg magasnak számító – béreket pedig hosszabb időre befagyasztanak.
Idővel minden réteg eléri azt a bizonyos kulcsszámot, ami alapján a helyét (és munkabérét) kijelölték az egységes és remélhetőleg jól megfontolt szakmai, hivatali ranglétrán. Így majd nem fordulhat elő, hogy egy minisztériumi sofőrt jobban fizessenek a szakorvosnál...
Jól hangzik, logikus, érthető mindez, csak az a bökkenő, hogy épp azoknak kell megszavazniuk az erre vonatkozó törvényt – a kormányhatározatot még a parlamentben is jóvá kell hagyni –, akik ezt a káoszt választástól választásig létrehozták: a politikai pártoknak. Ezek valamiért nem érdekeltek a közalkalmazottak világos, bérben is kifejezett rangsorolásában (ki tudja, milyen érdekek érvényesülnek suba alatt), abban pedig végképp nem, hogy saját bérüket akár ideiglenesen is befagyasszák. Az új tervezet ugyanis tőlük akar a legtöbbet levágni (nem csoda, hiszen a legnagyobb emelések épp a törvényhozásban voltak), mert azzal az elvvel, hogy senki nem kaphat a jelenleginél kevesebbet ugyanabban a munkakörben, nem lehet egyszerre minden bérkövetelést rendezni: felelős döntéshozó nem vállalhatja az állami költségvetési hiány ilyen arányú növelését, főleg, ha tudja, hogy nem a termelési, hanem a fogyasztási mutatók emelkedéséből gazdálkodik.
De ez csak az egyik gond. Arról jóformán szó sem esik – legalábbis nem a nyilvánosság előtt –, hogy az alapbér csak egy része annak, amit hazavisz az ember: bizonyos munkakörökben akár négyszer-ötször akkora a havi végösszeg, ami nem feketén, hanem teljesen hivatalosan folyik be a számlákra különféle pótlékok és kiegészítések, jutalmak és egyéb juttatások formájában. Még hagyján, ha teljesítményarányos a ráadás, de e téren is ordító különbségek vannak. Ha ezeket nem rendezik, az alapbéreket hiába adagolják patikamérlegen...
Sok még a tisztáznivaló, de a legnagyobb kérdés az, hogy megszavazza-e a parlament saját tagjainak bérkorlátozását, és ha ezt a választások előtt meg is teszi, utána betartja-e? A tervezetnek legalább négy év a kifutási ideje, és lehet, hogy a következő választásokra ér a felső szintekig a bértáblarendezés. Semmi sem garantálja, hogy addig a – várhatóan már nem szakértői, hanem politikai – hatalom nem a pillanatnyi érdekei szerint rúgja fel újra az egészet...
