A gyermekek esze mindig a játékon jár, ez több száz évvel ezelőtt is így volt. A sok szempontból kiemelkedő reneszánsz korszak egyszerű, kevés kelléket, de némi ügyességet igénylő játékait az idő el-elsodorja, de ha olykor felbukkan valaki, aki feleleveníti őket, kiderül, hogy a mai számítógépes generációk is remekül el tudnak szórakozni néhány alig legyalult fadarabbal, illetve a minden háztartásban megtalálható almával, dióval.
A Szent György Napokhoz tizenöt-húsz éve még hozzátartozott a reneszánsz udvar, aztán eltűnt, egy akkori, azóta felnőtt gyermeknek azonban eszébe jutott ez a könnyen elérhető mesevilág, felkereste éltetőit, és idén a Kultúrkertben újra hivatalos pénznem lett a cserépből készült dukát. Ezzel jutalmazták a nyerteseket, akik zsíros kenyeret vagy mézespogácsát vásárolhattak belőle. Sokféle módon lehetett az ízes harapnivalóhoz jutni: tojásütéssel (az erre vállalkozók szemét bekötötték, és szóbeli utasítások alapján irányította botját), diótöréssel (a csőből kiguruló dióra kellett idejében lecsapni), dézsából ivással, gödörben lapuló vagy madzagon himbálózó alma kiharapásával, paszulyszemek minél távolabbra való köpésével, a fára akasztott sapka elérésével és más effélével. Volt szerencsekerék (kézzel festett forgó fatál), gólyaláb, célba lövés, páros és társas játék is: családi fatalp, cövekelés, gyephoki, kanászjáték (ennek résztvevői disznó helyett egy labdát terelgettek hosszú botokkal az ólakat jelképező, földbe ütött lyukakba), pihenésképpen pedig portréfestés, tánctanulás és reneszánsz muzsika. A szervező Pörgettyű Egyesület tagjai természetesen korhű öltözékben irányították a foglalkozásokat, és a szülőkre is gondoltak: a háziasszonyok étellel való futóversenyén csodaszép kötényt lehetett nyerni. Egyszóval kiváló program volt ez, a lehető legjobb helyen, sok érdeklődővel – remélhetőleg újra gyökeret ver, és nem kell tíz évet várni a következő alkalomra.
