Deák Zsombor, a sepsiszentgyörgyi ASK Aluta sportolója a hétvégén Indonéziában állt rajthoz. A vasember második helyen végzett a nemzetközi fél-ironman versenyen, ahol csak az indonéz Abdoulla Mitiche tudta megelőzni, illetve a dobogó harmadik fokára a spanyol Salvador Alarcon állhatott fel.
A nem mindennapi megmérettetést a nehéz trópusi körülmények is nehezítették. Zsombor sokáig vezette a versenyt, de a végén a legerősebb számában, a futásban visszaszorult a második helyre. A versenyen 14 országból több mint 400 sportoló indult, a triatlonistáknak pedig 1,9 km úszást, 90 km kerékpározást és 21 km futást kellett teljesíteniük.
„Negyedik éve versenyzek Ázsiában, de mindig tartogat számomra meglepetéseket. Ilyen volt ez a hétvége is. A futásnál szó szerint úgy éreztem, hogy meggyúlok. Örülök az eredménynek. Ez a verseny is egy kisebb teszt volt, de már konkrétabb célokkal. Az első három között szerettünk volna végezni, ez sikerült, és sokat tanultunk” – nyilatkozta Deák Zsombor.
Deák még két héten keresztül Thaiföldön, Phuket szigetén folytatja az edzőtáborozást. Május elején viszont ismét rajthoz áll a vietnami fél-ironman világkupán, a verseny után pedig hazatér a háromszéki sportoló. (miska)