Önkormányzati választásokHárom magyar jelölt Kovásznán

2016. április 26., kedd, Közélet

Ma éjfélig iktathatják iratcsomóikat a választási irodáknál azok, akik meg szeretnének méretkezni a júniusi helyhatósági választáson, Kovásznán most már biztos: az RMDSZ mellett az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is versenybe száll a szavazatokért.
 

 

Eddig még nem volt biztos, hogy a frissen alakult kovásznai EMNP-szervezet polgármesterjelölttel is megméretkezik-e a helyhatósági választásokon. A szervezet azonban elsőként iktatta választási iratcsomóját a kovásznai 4-es számú választási körzet bizottságánál. A dokumentumokat – beleértve az ötszáz aláírást tartalmazó támogatói listát – rendben találták, mondta el érdeklődésünkre Butyka Gyula, a bizottság tagja. Az EMNP polgármesterjelöltje Deák Kinga Erika. Ő vezeti az öttagú tanácstagjelölti listát. Utána Szántó Károly, Lukács János, Pál Melinda és Molnár Csaba következik. Deák Kinga Erika érdeklődésünkre elmondta, bíznak abban, hogy legalább három jelöltjük bejut a tanácsba. Saját esélyeiről azt mondta, minden a szavazók jelenlététől függ. Kovásznán kiábrándultak az emberek a politikából, akkor mennek el szavazni, ha megfelelő jelölteket látnak a listákon – vélekedett.
A magyar pártok, szervezetek közül másodikként az RMDSZ kovásznai szervezete tette le választási iratcsomóját tegnap. Polgármesterjelöltjük Gyerő József, a képviselőjelölti listán 21 személy neve szerepel. A szövetség indulását közel 1500 személy támogatta aláírásával.
Tegnap délután 5 órakor a kovásznai MPP-szervezet még nem jelentkezett a választási irodánál, de ma benyújtják az iratokat – tudtuk meg dr. Fülöp Csabától, a szervezet polgármesterjelöltjétől. Az önkormányzati képviselőjelöltek kapcsán Fülöp annyit mondott: 13–14 tanácstagjelöltet indítanak, a pontos számról és sorrendről tegnap esti gyűlésükön döntöttek a polgáriak. Annyit tudunk, hogy a listavezető is dr. Fülöp Csaba lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2016-04-26: Közélet - Iochom István:

Búzaszentelés idején

A rendszerváltás után negyedik alkalommal tartottak búzaszentelést Nyujtódon vasárnap, Szent György napján.
 
2016-04-26: Közélet - Bokor Gábor:

Drágul a szemételszállítás

Módosította szolgáltatásainak árát a kovásznai közösségi szolgáltatásokat végző Gos-Trans-Com Kft. A cég javaslatait a helyi tanács is elfogadta legutóbbi ülésén.