Oroszország az év végéig két új hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderőnövelését – erősítette meg tegnap Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Sojgu elmondta, hogy az új egységek elhelyezkedésének előkészítése már elkezdődött. A tárcavezető először januárban jelentette be, hogy három, egyenként mintegy tízezer fős új orosz gépesített lövész hadosztály létesül az ország nyugati területein. Később kiderült, hogy nyugaton, a szmolenszki és a voronyezsi körzetben kettő állomásozik majd közülük, egy pedig délen, Rosztov-na-Donuban.
A miniszter tegnap elmondta: a parancsnokságoknál és a csapatoknál a téli időszak hadgyakorlatainak eredményeképpen megállapítást nyert, hogy az orosz fegyveres erők minden stratégiai irányban készek a kitűzött feladatok végrehajtására. Elmondta, hogy az említett periódusban mintegy 1300 gyakorlatot tartottak, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Szavai szerint háromezer repülőgép személyzete készült fel arra, hogy bármely napszakban és nehéz időjárási körülmények között harci feladatokat hajtson végre, a haditengerészetnél mintegy 240 felszíni és víz alatti hajóegység harckészültségét biztosították, a légideszant-egységek pedig 78 ezer ejtőernyős ugrást hajtottak végre, többek között az Észak-sark térségében is.
Az orosz haderőnöveléssel kapcsolatban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnap Monsban, a szervezet főhadiszállásán kifejtette: mindez egy évek óta megfigyelhető sémába illeszkedik. Oroszország 2000 óta reálértékben megháromszorozta védelmi kiadásait, egyre fejlettebb haditechnikát hozott létre, számos hadgyakorlatot hajtott végre, és egyre jelentősebb haderőnövelést vitt véghez – mondta Stoltenberg a NATO honlapja szerint. Felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország kész volt katonai erőt alkalmazni Európában egy független állam, Ukrajna ellen, illegálisan bekebelezve a Krímet és destabilizálva Kelet-Ukrajnát. A főtitkár szerint ezekre a lépésekre kellett a NATO-nak válaszolnia. Reagálnia kellett egy olyan Oroszország magatartására, amely egyre terjeszkedőbb, s amely egyre hajlamosabb katonai erőt bevetni, hogy a második világháború után először megváltoztassa az Európán belüli határokat – hangsúlyozta Stoltenberg. A NATO-nak ezért kellett megerősítenie jelenlétét az orosz határ mentén – tette hozzá.