Veszprémi vendégek az Óriáspince-tetőn
A háromszéki—veszprémi kulturális és művészeti kapcsolatok csúcsra járatása érdekes módon a diktatúra idejében, a 70-es évek elején tetőzött, ez a két színház cserevendégjátékaira alapozódott mindaddig, amíg a Kárpátok Géniusza nejének végszavára nem húzták le a függönyt.
Az ötszöri ide-oda utazásokban és az egyhetes Balaton-felvidéki, budapesti és erdélyi sikerkörutakon nem csupán a színházi trupp tagjai voltak jelen, hanem írók, publicisták, költők, képzőművészek is felkarolták a magyar—magyar kulturális értékcsere ügyét, és elsősorban nekik köszönhető, hogy a jelentős sajtóvisszhang és televíziós közvetítések révén százezrek találkoztak az egy nemzethez tartozás gondolatának felemelő érzésével.
Aztán érdekes módon, mikor — képletesen szólva — a ’89-es fordulat után lebontották a két térséget elválasztó határkordonokat, itt most nem részletezendő okok miatt a Veszprém—Sepsiszentgyörgy kulturális kapcsolat előbb fakulni kezdett, majd részben gazdasági síkra csúszott, s a kezdeti nagy lendület alábbhagyott. A romániai fordulat után már az első napokban tömegesen érkeztek hozzánk mennyiségre is számottevő segéllyel és hatalmas erkölcsi támogatással a veszprémiek, ami az évek múltával ritkult és megkopott.
A mostani Szent György-napokra a veszprémi Művészetek Háza, illetve a Vár Ucca Műhely prominens képviselői, Fenyvesi Ottó költő, műfordító, grafikus, Búzás Huba költő, Kilián László író, szerkesztő Háromszékre érkezett, és sepsiszentgyörgyi bemutatkozásuk közben, majd ezt követően körvonalazódott az az elképzelésük, hogy az egykor intenzív szellemi kapcsolatokat írói-költői-újságírói és képzőművészeti pászmákon kellene megújítani. A háromszékiek számára felajánlották a kölcsönös sajtóközlést, könyvbemutatók, kiállítások cseréjét, egyszóval, az eddiginél nagyobb egymásra figyelést.
A kapcsolatok erősítését az is indokolja, hogy a támogatásokat illetően szűkmarkú állam tehetetlensége folytán a kulturális és művészeti együttműködés egyre inkább a civil szféra és a vidéki, a testvértelepülési együttműködés felé csúszik. Érdekes azt a hasonlóságot is egybevetni, hogy a most egymásra találó partnercsoportok és személyek a helyi értékek felkarolásában jeleskednek. A Balaton—Bakony térsége alkotói tehetségekben rendkívül gazdag, vonzásköre Kárpát-medencei és azon túlra is átsugárzó. Magunkról szólva: Háromszék más hangszerelésben, de a Balaton-felvidéki jelenséget kiegészítő módon ugyancsak a múltbéli és jelenkori értékek feltárásán és ennek közkinccsé emelésén fáradozik, s a magyarság egésze számára példaértékű alkotó személyiségek teljesítményének köztudatba építésén munkálkodik.
Veszprémi vendégeinket a szó földrajzi értelmében is körbehordoztuk a háromszéki lapály peremén, de előbb a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának helyszínére, az Óriáspince-tetőre kalauzoltuk őket, hogy a Csernáton— Kézdivásárhely—Kovászna—Réty karéjos utat erről a lármafás kilátóról szemléltessük.
A kilátás fenséges volt: az új kapcsolatok szálain s a szavak szárnyán a Bakony—Balaton vidékéig is el lehetett látni.