A nótabeli és valóságos perecek, ellenállhatatlan illatú kürtőskalácsok, szemkápráztató fagylaltok, rikító léggömbök és az állandó játszótér mellett ezen a héten igazán gazdag programban dúskálhattak a kicsik: változatos testi és szellemi erőpróbák hívogatták őket, aki mindet végigjárta, nem unatkozott a vakációban.
Az előző évekénél nagyobb kínálathoz azonban nem mindig társult nagyobb lehetőség is: az ügyességet tesztelő és fejlesztő szabadtéri szórakozás (kalandpark, műfalmászás, csúzlizás, táncház, kézművesség, kisautó, vetélkedő) ugyan végre hosszas sorban állás nélkül vált elérhetővé, bámulni is lépten-nyomon volt, mit, a zárt terekből azonban túl sokan kiszorultak, a pótülések és ismétlések dacára. Kicsi volt a színház stúdióterme és a városi művelődési ház is. A kívül maradottak bizony okkal kérdezték, hogy a nagy, szakszervezeti kultúrház terme miért tátongott üresen ez idő alatt, és miért nem lehetett tágasabb helyszínt találni egy-egy lelket is tápláló előadásnak. Vagy miért késik kerek órányit egy nyílt színi produkció akkor is, ha nem esik az eső? Így minden gondos tervezés és beosztás ellenére is sikerült lekésni ezt-azt. Arról nem beszélve, hogy pl. a Lábas Ház előtt gyerek és szülő egyaránt fejfájást kaphatott a túl hangos gépzenétől. Azaz még van, hová fejlődni...
