A sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincsőt Miroslav Popov edző meghívta a felnőtt román válogatottba. A válogatott május 30. és június 8. között Bukarestben edzőtáborozik, az előzetes tervek szerint Aradon kellett volna készülniük az ősszel folytatódó Európa-bajnoki selejtezőre, de kiderült, hogy május 5-től foglalt az aradi sportcsarnok, mivel az egyik szavazókörzetnek ad otthont.
A sérülés miatt kényszerpihenőn lévő Adina Stoiedin helyét Popov az egykori Sepsi-SIC játékosnak adta át, így a jelenleg a Colorado State University kosárlabdázója, Kelemen Kincső eddigi pályafutása során másodszor lesz tagja a felnőtt válogatottnak. Kincső számára véget ért az első egyetemi év és az első idény az NCAA-bajnokságban, néhány napja már Sepsiszentgyörgyön tartózkodik, így szívesen válaszolt kérdésünkre. Mint ismeretes Kelemen már ifjúsági játékosként bebizonyította, hogy nem hiába tartják korosztálya egyik legjobbjának, hiszen 2012-ben az U17-es bajnokságban ezüstérmet szerzett a Bball 6 csapatával, illetve kiérdemelte a döntő torna legjobb játékosának járó díjat, 2013-ban az U18-as alakulattal kiharcolták az aranyérmet, és ezúttal is a torna legértékesebb játékosa lett. Az I. ligában is szép sikereket ért el a szentgyörgyi tehetség, aki 2011-ben ezüstöt, az ezt követő négy évben aranyérmet szerzett. 2012-ben játszott először a Nemzeti Ligában, majd a 2013/2014-as idényben negyedik helyen zárt a Sepsi-SIC együttesével, illetve a 2014/2015-ös szezonban már bajnoki ezüstéremnek és Román Kupa-győzelmnek örülhetett.
– Milyen volt ez a kilenc hónap az Egyesült Államokban?
– Most, hogy hazaértem, nem is tűnik úgy, hogy kilenc hónapig az Egyesült Államokban voltam. Nagyon jól éreztem magam ott. Az első egyetemi év elvégzésével elmondhatom, hogy sok tapasztalatot szereztem mind a tanulásban, mind a kosárlabda terén. A tanulmányi eredményeimmel nagyon elégedett vagyok, és úgy érzem, hogy idő teltével mindent egyre jobban megszoktam. A kosárlabdázásban is fejlődtem, főleg az erőnlétet illetően, hiszen nagyon sok erőedzésünk volt. Ott a kosárlabda kicsit más, mint Európában, így elég sok idő kellett, amíg mindenhez hozzászoktam. Remélem, hogy az elkövetkező években több játéklehetőséget kapok, bizonyítani kell, hiszen mindenki a percekért harcol és nagy a versengés. Volt, ami úgy alakult, ahogy elvártam, de olyan is, ami kevésbé, viszont összességében jól éreztem magam.
– Számtalanszor voltál már ifjúsági válogatott tagja, és ez már a második alkalom, hogy beválasztottak a felnőtt válogatottba is. Hogy fogadtad Miroslav Popov hívását?
– A tavaly már voltam a válogatott edzőtáborában. Nagyon örültem, hogy behívtak, mert nagy lehetőséget biztosít. Izgatott vagyok, hiszen tapasztaltabb játékosokkal edzhetek, játszhatok. Egy új kihívás, és igyekszem kihozni a lehető legtöbbet magamból.
– Mik a terveid a nyárra nézve? Jöhet a pihenés vagy edzéstervhez kell tartanod magad?
– Tíz nap múlva kezdődik az edzőtábor, így semmiképp nem a pihenésre koncentrálok. Igaz, nemrég értem haza, a családommal, barátaimmal szeretnék kis időt tölteni, de emellett mindenképp fogok edzeni és szaladni. A válogatott edzőtábora után kell készülni a következő egyetemi évre, s az edzés mellett be fogok szúrni egy kis pihenést is, amíg itthon vagyok.