Énekből és imából

2016. május 19., csütörtök, Család

Szovátán hétfőn felszentelték az iskolanővérek Marianum háznak nevezett lelkiségi és kulturális központját, mely több mint kétszáz gyermek rendszeres zenei oktatását és nevelését teszi lehetővé, s a volt kolozsvári leánynevelő intézet szellemiségét viszi tovább. (MTI)

A magyar állami támogatással emelt épületet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel. Az avatóünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta: mindig számíthatnak a magyar kormányra azok az emberek, akik gyújtópontjai közösségüknek, akik a gyermekeket keresztény életre, hazaszeretetre, magyarságra, de ugyanakkor a mások tiszteletére tanítják. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kijelentette: Erdély betöltéséhez népességmegtartó képesség és képességmegtartó népesség kell. Úgy vélte, az új központ mindkettőt szolgálhatja és a térség népfőiskolája lehet. Az erdélyi népfőiskolai hagyományokra utalt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. Böjte Csaba ferences szerzetes szerint a Marianum ház arra példa, hogy énekből és imából is házat lehet építeni. „Ne nyafogjunk, ne panaszkodjunk, ne hisztizzünk, hanem álljunk neki felépíteni Erdélyországot, a Kárpát-medencét” – biztatott a Szent Ferenc Alapítvány elnöke.   Lobmayer M. Judit, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője emlékeztetett, hogy a rend épp 105 éve nyitotta meg a kolozsvári Marianumot, amelyben leánygimnázium és tanítóképző is működött 1948-as államosításáig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2016-05-19: Család - :

Gyermekeink

Gergő, Sepsiszentgyörgy
2016-05-19: Család - :

Börtöntörténetek (Egy megfigyelt család) (6.)

A börtöntörténeteknek ma már könyvtárnyi irodalma van. Bárki számára hozzáférhetők. Ne ijedjen meg, tisztelt olvasó, nincs szándékomban a magamét megírni és sok, már olvasott eseményt megismételni, hiszen ottani éltünk elég sivár volt. Reggel felkelni, a dézsa ürüléket kihordani, sovány reggeli, munka (12 óra), vékony ebéd, újra cella, lefekvés tízkor, másnap elölről...