KISSÉ TÚLTOLTÁK? Az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem tanévzáró ünnepségére érkezőket (akiknek zöme arab hallgató és hozzátartozóik voltak) fémdetektorral vizsgálták át, mielőtt beléptek a rendezvénynek otthont adó Expo kiállítási központba. A magánegyetem vezetősége az Európát érintő migránshullámmal és terrorfenyegetettséggel magyarázta az óvintézkedést. Az évzáró ünnepségre több mint 1400 személy volt hivatalos, a tanárok és hallgatók mellett a diákok hozzátartozói is.
Az egyetem különböző karain sok külföldi tanul, az orvosi fakultás végzőseinek zöme az arab országokból érkezett ösztöndíjas. A romániai egyetemek közül elsőként alkalmazott elővigyázatosság gyakorlatba ültetésével egy őrző-védő szolgálatot bízott meg a tanintézmény. A cég tizenhat embere vizsgálta át a meghívottakat, akik csak akkor léphettek be, ha szerepelt a nevük a meghívottak listáján. (Maszol)
KIS GYŐZELEM. Felállíthatják az első magyar vonatkozású szobrot Marosvásárhely főterén. Az önkormányzati képviselők tegnap beleegyeztek abba, hogy Bethlen Gábor szobra kerüljön a köztérre. Peti András alpolgármester szerint év végéig meg is történhet a szoboravatás. Az önkormányzati testület egyébként utolsó ülését tartotta ebben a felállásban. Peti András szerint kiválasztják a végleges pályamunkát, és be kell szerezni a szükséges engedélyeket. Ami a szoborállítás esélyeit illeti – korábban nem egy magyar vonatkozású felállítását megakadályozták –, az elöljáró nem látja, hol lehetne keresztbe tenni a tervnek. (Székelyhon)
BONYODALOM AZ ADÓSOK KÖRÜL. Hivatalból vizsgálatot indított az Országos Adatvédelmi Felügyelő Hatóság az adóhivatal (ANAF) által közzétett, a költségvetéssel szemben tartozást felhalmozó magánszemélyek nevét sorjázó lista kapcsán. A Krónika megkeresésére mindazonáltal az állami felügyelet közölte: bár a hatályos jogszabály szerint az adatkezelők csak az érintettek beleegyezésével dolgozhatják fel a személyes adatokat, erre a jóváhagyásra nincs szükség, amikor az adatkezelő törvényes kötelezettségének tesz eleget. A lajstrommal kapcsolatosan egyébként több probléma is felmerült, így a pénzügyminiszter elismerte, hogy a lista számos téves adatot is tartalmaz, például olyan adófizetők nevét is, akik május 1. és 15., az adatfeldolgozás időszakában kiegyenlítették a tartozásukat. A listán szereplők közül többen – köztük Elena Băsescu volt EP-képviselő, Traian Băsescu volt államfő kisebbik lánya és I. Mihály király – kifogásolták, hogy az adóhatóság által róluk közölt adatok nem felelnek meg a valóságnak.