Klaus Iohannis államfő visszaküldte a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amelynek célja a doktori dolgozatok szabályozásának szigorítására lett volna, kifogásolva, hogy a módosított jogszabály valójában nem segíti elő a plágium felszámolását. A lépést maga Iohannis jelentette be.
Mint ismeretes, a kormány azt követően akarta szigorítani a szabályozást, hogy több magas rangú tisztségviselő esetében felmerült a gyanú, hogy doktori dolgozatuk megírásakor a plágium vétségét követték el, azaz mások tudományos munkáiból ollóztak ki részleteket, forrásmegjelölés nélkül. A kormány március elején sürgősségi rendeletben döntött a szigorításról. A rendelet később a parlament elé került, a törvényhozói testület viszont több módosítással együtt fogadta el. Iohannis szerint ezek a módosítások nem bátorítják a teljesítményt és az átláthatóságot a doktori iskolák működésében, és nem segítik elő a plágium felszámolását. Iohannis szerint a törvénytervezet nem állapít meg egyértelmű feddhetetlenségi szabályokat.
„Véget kell vetni a plágium jelenségének, és ehhez olyan törvényekre van szükség, amelyek biztosítják a teljesítményt, az átláthatóságot, és világosan szabályozzák, miként lehet visszavonni a plágium vétsége nyomán elnyert doktori címeket” – hangsúlyozta az államfő.
A márciusi kormányrendelet eredetileg az oktatási miniszter jogkörébe utalta volna, hogy visszavonjon egy törvénytelenül elnyert doktori címet, a parlament módosításai révén azonban ez a hatáskör az egyetemekhez került. Oktatási szakértők szerint ez azért nem jó, mert az egyetemek eddig sem ellenőrizték alaposan a dolgozatokat, hanem ők maguk is nagyvonalúan szemet hunytak a kihágások fölött. A tervezet arra is lehetőséget biztosít a plágium vétségén tetten ért személyeknek, hogy önként lemondjanak doktori címükről, anélkül, hogy bármilyen büntető következményt elszenvedjenek.