Kínai–amerikai légi vita

2016. május 20., péntek, Világfigyelő

Két kínai vadászrepülőgép vészesen megközelítette az amerikai haditengerészet egyik felderítőgépét a Dél-kínai-tengeren, nemzetközi vizek fölött – közölte helyi idő szerint szerdán a Pentagon. Pekingben visszautasítják a vádat, és az amerikai felet hibáztatják a történtekért.

Az amerikai védelmi minisztérium állítása szerint két kínai J–11 típusú harci gép ötven láb (mintegy 15 méter) távolságra közelítette meg az amerikaiak EP–3 Aries típusú repülőgépét, amelynek több száz lábbal csökkentenie kellett repülési magasságát, hogy elkerülje az ütközést. A gép a Pentagon szerint rutinműveleteket végzett a térségben. Az incidens a Dél-kínai-tenger északi részén történt, Hongkongtól délre. Jamie Davis, a Pentagon szóvivője közölte: az amerikai kormányzat a megfelelő katonai és diplomáciai csatornákon reagál a történtekre.
A kínai külügyminisztérium szóvivője azt állította, hogy az amerikai közlés valótlanságokat tartalmaz. Elmondta, hogy az Egyesült Államok kémrepülőgépe Kína déli tartománya, Hajnan közelében hajtott végre felderítő manővert. Hung Lej úgy fogalmazott, hogy amerikai katonai repülők gyakran végeznek hasonló célú tevékenységet Kína parti vizei felett, ezzel súlyosan veszélyeztetve Kína tengeri biztonságát. Azt követeljük az Egyesült Államoktól, hogy azonnal állítsa le effajta közeli felderítő cselekményeit, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló incidensek – jelentette ki Hung. Hozzátette, hogy a levegőbe emelt kínai vadászrepülők pilótái biztonságos akciót hajtottak végre, nem jelentettek veszélyt az amerikai légi járműre.
Kínának a Dél-kínai-tengeren több szomszédjával területi vitája van, amelybe az Egyesült Államok hivatalosan nem kíván beavatkozni, de Washington álláspontja az, hogy a jelenlegi status quót nem szabad megváltoztatni. Peking ellen az a vád, hogy kész tények elé akarja állítani szomszédait a vitatott hovatartozású zátonyokon, szigetecskéken folytatott építkezésekkel, és azt várja el, hogy azok 12 mérföldes körzetét ismerjék el kínai felségterületként és kínai légtérként.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2016-05-20: Világfigyelő - :

Szabadon bocsátottak egy gyanúsítottat (Párizsi merényletek)

A Párizsban elkövetett novemberi terrortámadásokkal összefüggésben fogva tartott gyanúsítottat engedtek szabadon Brüsszelben – közölte a belga szövetségi ügyészség.
2016-05-20: Világfigyelő - :

Lengyel–magyar szolidaritás (Röviden)

A magyar kormány szolidaritásáról biztosította Varsót a brüsszeli bírálatokkal szemben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a Varsói Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján vett részt és kormánytagokkal folytatott megbeszéléseket tegnap a lengyel fővárosban. A Piotr Glinski első miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel folytatott megbeszélésén Balog Zoltán közölte, hogy Magyarország ellenez mindenféle szankciót Lengyelország ellen. A lengyel kormányfő helyettese ezt jó néven vette.