Illyefalván házról házra járva kampányol Benkő Árpád, a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltje, az így készített közvélemény-kutatással igyekeznek felmérni a polgárok elvárásait.
Illyefalvi jelöltjük rendelkezik önkormányzati tapasztalatokkal, de mindig kiállt a nemzeti ügyek mellett is – mutatta be Benkőt Kulcsár-Terza József, a párt megyei elnöke. Sok gonddal küszködik a község, míg a 2000-es évek közepéig sokfelé ismertebb volt, mint Sepsiszentgyörgy, ma már lemaradt más falvakhoz viszonyítva is – mondta el a községvezetői tisztségre pályázó. A lakosság körében készült felmérésből kiderült, hogy az infrastruktúra fejlesztése majdnem mindenki számára nagyon fontos, tudatában van, hogy minden pályázati lehetőséget ki kell használni, és ebben segítséget ígért neki a „megye legjobb pályázatíró szakembere”, a község korábbi polgármestere, Benedek Huszár János. Sok olyan dolog van ellenben, amelyek megoldásához nem kell pénz, ezek közül a közösségfejlesztést, az átlátható erdőgazdálkodást, a tulajdonjogok tisztázását említette, de sokan igényelnék és ő is jónak tartaná a hagyományőrző tűzoltócsapat újraalapítását, a falunapok felpezsdítését.
Benkő Árpád kiemelte és megköszönte riválisának, az RMDSZ-es Fodor Imrének a tisztességes kampányt, hogy mindeddig nem egymás lejáratásával, hanem a megoldásra váró gondokkal foglalkoztak.