Múlt heti riportunkból látni való, hogy tényleg szolgál meglepetésekkel a sepsiárkosi határ, mely egyébiránt is termékeny, de képtelenségek, azok bizonnyal szép számban tenyésznek rajta. A falugyűlésen alkalma volt a riporternek belepillantani a topográfiai térképbe is, s elmondhatja, kevés olyan vonalgazdag rajzot látott eddig életében.
Osztódás a végtelenségig
A térkép valóságos grafikai remek. Több rajta a fekete vonal, mint a szabad hely, a parcellákra a nadrágszíj jelző pedig azért nem alkalmazható, mert mintha karcsúsított gilisztákkal kívántak volna versenyre kelni. De nem, mégsem, inkább a cérnával kombinált pókhálós fonadék képzetét kelti az emberben — minek következtében akaratlanul is a pókot keresi benne a szem. Igazi mesterműve a kőröspataki bizottságnak, megérdemelné, hogy nagyobb publicitást kapjon, mint minden nagy fáradsággal megalkotott, folklorizálódásra méltó szövevény.
— Ön idevaló születésű, s bár fiatal, talán tud válaszolni: volt-e valaha ennyire szétforgácsolt a határ? — kérdeztük Máthé Árpád polgármestertől. — Valósággal tobzódnak a parcellák, mintha a ,,minél többet és minél apróbbakat!" lett volna a bizottság jelszava...
— A százhúsz hektárt az állami gazdaságtól kapta vissza a falu, ott mindenkinek kiegészítésképpen osztottak földet. Hatvan hektár még így is hiányzik, kárpótlási listára kerültek a tulajdonosai. Még kaphatunk valamit, ha a bányabezárási program 2013-ra véget ér, és az elhordott meddőhányó alatti területeket a szerződés szerint termőtalajjal és füvesítve visszaszolgáltatja az állam.
A polgármester úgy véli, hogy a mai parcellák száma nagyobb, mint a téeszesítés előtt lehetett. Ennek okát másokkal egybehangzóan abban látja, a 18-as törvény nem vette figyelembe, hogy Erdélyben az Osztrák—Magyar Monarchia óta pontos telekkönyvi rendszer állt fenn, s ha ,,a törvény megengedte, hogy másutt, nem az eredeti helyen adják vissza a birtokot, akkor azt a mindenkori földosztó bizottságok meg is tették. Egyértelmű, hogy ha nem ott kellett kimérniük, ahol volt, akkor kényük-kedvük szerint járhattak el. Mivel a törvény megengedte, nincs, akit felelősségre vonni sem, hiszen telekkönyv mellett belépési nyilatkozattal, tanúkkal stb. is bizonyítani lehetett.".
A válasz a bajok gyökerére vall, mégis kitérő. Azért, hogy az árkosi határról készült topográfiai térkép pókhálóhoz hasonlatos, mégiscsak a kőröspataki községi bizottság a felelős, melyhez önállósodása előtt Árkos tartozott. Hogy e bizottság mostohagyerekeként kezelte-e Árkost, s hogy milyen érdekek vonzásában és taszításában tevékenykedett, külön riport témája lehetne, nyilvánvaló mindamellett, hogy a törvény is lehetőséget teremtett arra, a társult gazdáknak egyben lehessen kimérni a földet. Árkoson, a megyében egyedüliként, a téesz egy kiadós részét nagyüzemi formában sikerült átmenteni a 18-as földtörvény megengedte módon. (A céget mai vezetője ,,magántársasnak" nevezi, valójában nem szövetkezet — az ugyanis az egy ember egy szavazat elvre épül —, hanem részvénytársaság módjára működik, azaz a mindenkori többségi tulajdonosok döntenek benne, és szavazatuk a birtokolt részvények arányában esik latba.) Nos, nem lehet vitás, hogy a nagyüzemet előnyben részesítő törvény alapján a kiméréskor valószínűleg a társas jobban járt, mint azok, akik eleve saját szakállukra akartak nekivágni a rendszerváltásnak. Külön megvizsgálandó lenne, hogy e körülmény a határ társuláson kívül maradt részének szétforgácsolódását fokozta-e. E riportban azonban a parcellák felaprózottságának pár következményére szeretnénk kitérni, mely egyúttal a föld-visszaszolgáltatás szövevényébe, a mögöttes okok játékába is bevilágít.
Szédítő határ
A falugyűlés résztvevői és az utca embere meséli Árkoson:
— Dehogy adták ki az eredeti helyen! — vág bele a közepébe egy atyafi —, azt a pár hektárt én harminc kilométerrel arrább, a kőröspataki határban, a bölöni szélen kaptam ki. Feltettek oda, Kukutyinba. Arra hivatkoztak, másutt nincsen miből.
Itt nem csupán a távolságra érdemes odafigyelni, hanem arra is, hogy a messze kitolt birtok értéke töredéke a mai árkosi határbeli áraknak. Nyilván, nem alkalmazható minden határrészre, de a csíki országút mentén hírek szerint 70 000 eurót is meghalad egy hektár értéke, az ott megjelent nagybefektetők és a földspekuláció ennyire felvitte az árakat. Különben Szentgyörgy közvetlen közelében hasonló viszonyokkal lehet számolni.
— Nekem legelőt adtak, de a birtoklevelemben szántó szerepel. Oda a katonák lövészárkot ástak, a csobánok legeltettek, bárány- és juhcsontokkal rakták meg a gödröket. Az út olyan kátyús, esős időben a füvön közlekednek. Szép kis szántó! Azt művelni lehetetlen. Bepereltem a tanácsot, mert a törvényben az áll, csak abban az esetben osztható szántó helyett legelő, ha a föld minőségileg olyan, és mellette felszántott birtokkal határos. Na, ott tíz kilométeres körzetben csak erdő és füves határ van minden irányban — toldja meg egy másik.
A szántó és legelő, mint köztudott, nem egyenértékű, ha valaki legelőt kap korábbi megművelt parcellája helyett, akkor azt egy bizonyos kulcs szerint kiszámítható nagyobb terület illeti meg. Az EU-ban különben a legelők feltörését szigorú szabályok gátolják.
Erre már a harmadiknak is megjön a szava.
— Te legalább kikaptad a birtokleveledet. Én évekig hiába kilincseltem, amíg aztán meg nem néztük itten többen, hol lehet. Hát kérem szépen, kivették, alá van írva. Kiolvassuk. Megyünk Ödihez, s kértük, adja vissza. Aztán kérlelésre csak megkaptuk.
A birtoklevelet különben a tanács csak a tulajdonosnak adhatja ki.
— Hozzám eljön egy nap egy térképvázlattal, hogy ő megvenné az én csíkomat, mert — mutatta a besatírozott térképen — a szomszédaimat már felvásárolta. Nem álltam rá, s jól tettem, mások is mesélték, hogy hozzájuk hasonló térképpel állított be. Akkor kezdett nekem gyanús lenni.
A vitatott százhúsz hektárról megoszlanak a vélemények.
— Nekem van ott percellám — mondja a kétszáz tulajdonos egyike —, azt a társas használja, bérbe adta egy bácsnak. Hogy mennyit fizet, ő tudja. Mi is kapunk minden esztendőben valamit, de keveset. Volt esztendő, hogy kiszámoltam a cukrot, pityókát, búzát, árpát, s az egész 250 kiló búza értékét ütötte, holott 400 kilós bérről volt szó.
Többen is úgy vélekednek, a legtöbb parcellát ott mértek ki nekik, ahol az ősöknek sosem volt földjük, ,,mert a társasnak egyben kellett hogy maradjon".
— Mértek nekem tizenhat árat egyik helyen, másutt négy árat, egy harmadik helyen huszonegy árat, van hatvanáras — és még sorolja: legalább nyolc parcella összesen a Szárazpataki, a Hosszú, a Várfölötti stb. dűlőkben, köztük a másfél hektáros a legnagyobb. — Egyeseken megfordulni sem lehet, hat sor pityóka fér rá. Ilyen szitty-szottyot csináltak, hogy halászhassanak a zavarosban. Olyan erdőt kaptam, hogy egyméteres csíknál nem lehet szélesebb!...
A riporteri feltevésre, hogy hiszen a sok aprót felvásárolni nehezebb, mint a nagyobbat, rögtön érkezik a cáfolat. Ketten mondják, hogy a sok apró parcellát megvásárolni bizony könnyebb, mint a nagyot, mert így jóval olcsóbban jutni hozzá. A kritikán aluli méretek ugyanis lenyomják az árakat.
— Ennyire felszabdalt sosem volt az árkosi határ. Szüleink mégiscsak arra törekedtek, legyen megművelhető a föld, s ha örököltek, megegyeztek: ez legyen a tied, mert a tied mellett van...
Sajtóhír szerint Árkos határában lakópark stb. építésének céljával hatvan hektárt vásárolt fel egy nagybefektető — többnyire a földkoncentrációt végrehajtó közvetítőktől. Alighanem ők azok, akik anyagilag a legjobban jártak — akik tehát a határ felaprózásában ,,jeleskedtek", akarva-akaratlan az ő malmukra hajtották a vizet.
