Szekeres Attila
Megdöbbentő a közigazgatási minisztérium Sepsiszentgyörgy zászlaja elleni átirata. Miközben az lenne a tárca feladata, hogy a város zászlaját elfogadó tanácshatározatot kormányhatározat-tervezetként a kabinet elé terjessze, egész mással foglalkozik. Törvény szerint még ki kell kérnie a Román Akadémia címertani bizottságának véleményét is. Ez utóbbival nem lenne semmi baj, hisz a zászló szakmai szempontból bármely fórumon megállja a helyét, ellenben a minisztérium nem a testület, hanem a prefektus véleményére volt kíváncsi. Sebastian Cucu kormánymegbízott nem hazudtolta meg önmagát, és kikelt a zászló ellen.
A prefektus a zászlótervet nem tartja alkalmasnak, mert szerinte az nem jelképezi a helyi közösséget, és „a heraldikus szakember véleménye teljesen ellentmond a valóságnak, hiszen Erdély területén számos dák leletet azonosítottak”, amelyek létét nem jelenítették meg a zászlón. A tárca kéri a városházát, magyarázza meg, miért fogadták el a zászlótervet anélkül, hogy abba beszerkesztettek volna erre a területre jellemző dák kultúrából való elemet, ahogyan azt a Mihai Viteazul Egyesület megyei fiókja javasolta.
Innen fúj a szél. A prefektus szerint a heraldikus szakember véleménye teljesen ellentmond a valóságnak. Ez csodás! Ebben az országban már nemcsak a focihoz és a politikához ért mindenki, hanem lassan a heraldikához is! Különben a zászlóról bármely szakember véleményét ki lehetne kérni. Az egyszerű, lapja kétszínű, a címer mázait tükröző arany-kék, közepén a városnak a román kormány által elfogadott hivatalos címere. Különben a szakember a közmeghallgatáson és a tanácsülésen is elmondta, a jelkép nem történelemkönyv és nem nemzetiségi statisztika. Annak egyszerűnek, könnyen megjegyezhetőnek kell lennie, az egyéniesíti a közigazgatási egységet. A zászló nem csupán egy nemzeti közösséget jelképez, hanem a teljes közigazgatási egységet, annak közösségét a maga egységében. (Különben sem jellemző Sepsiszentgyörgyre, hogy lépten-nyomon dák leletekbe botlanánk.)
A tanácsülésen Rodica Pârvan is szót emelt, hogy ő nem találja magát a zászlóban, pedig már milyen régóta sepsiszentgyörgyi, 1978-ban küldték őt ide (egész pontosan: „am fost trimisă aici”). Ez a baj, hogy az ilyen és hasonszőrű „küldöttek” mérgezik a békés együttélés levegőjét, szítják a jelképes mustárgázt.
A történetet általánosítani lehet az egész országra. Az a nagy baj Romániában – az élet bármely területét is vegyük –, hogy nem a szakemberek véleményére adnak, hanem Vitéz Mihály-egyesületek követeléseinek engednek, azokat teszik magukévá még akkor is, ha köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az, hogy mindenhol dákokat keresők meg a fentebb említett „küldöttek” a szószólók, mi több, a vezetők.
Legyünk optimisták! A városzászlót előbb-utóbb el kell fogadnia a kormánynak, hiszen szakmailag teljesen rendben. S ha ez a kérdés jóra fordul, reménykedjünk abban, hogy a dákok és a „küldöttek” is előbb-utóbb – jobb lenne előbb! – eltűnnek közéletünkből.
