Megemlékezés a parkban
A Trianon emlékére tartott harangzúgás után elsőként Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke mondta el gondolatait a világtörténelem egyik legigazságtalanabbnak tartott békediktátuma kapcsán, rámutatva: ma elégedetten is élhetnénk, nyugtázva, hogy Románia betartja vállalt kötelezettségeit, de a jogállamiság leple alatt meghurcolnak gondolatainkért, lehallgatott telefonbeszélgetéseinkért cselekedet hiányában is bebörtönöznek, szabadságunkért folytatott demokratikus harcunkért vádiratokat gyártanak ellenünk, azt bűncselekménynek könyvelve el. Mihály István az Erdélyi Magyar Ifjak nevében elmondta, a diktátum feltételei a magyar nemzet létezését fenyegetik, de mi kiálltuk a próbát, kérdés, hogy most, amikor az Európában zajló események nyomán a minket sújtó hatalmak nemzeti léte is veszélybe került, ők kiállják-e a próbát. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében Beke Zsolt arról beszélt, hogy a román hatalom napi szinten diszkriminál bennünket, de nem törődünk bele az igazságtalanságba. Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke szerint a nagyhatalmak már a háború elején tudták, hogy ha megnyerik a háborút, nekünk aligha lehet kilátásunk ennél kedvezőbb békekötésre, de aki nem fogadja el, hogy legyőzték, azt nem is győzték le, közel száz év után is magyar szó hallatszik a jogtalanul szerzett területeken. Ferencz Boglárka az EMNT nevében arra figyelmeztetett, hogy Trianon lassú úton számolja fel közösségünket, mert a jobb megélhetés reményében most is rengetegen hagyják el az országot, de az ürömben öröm, hogy ma itthon is magyar állampolgárok lehetünk. A rendezvény meghívott szónoka, a Csíksomlyóról érkező Gergely István (Tiszti) példabeszédekkel is átszőtt szerteágazó eszmefuttatását a Trianon kapcsán kulcsfontosságúnak tartott kifejezések – emlékezés, ünneplés, tömeg, tanítványok, nép, család, személy, jellem – elemzése fűzte össze, majd Papp Attila belvárosi református lelkész eseményzáró imája következett. A rendezvényen Bács Lilla és Rita szavalt, Szabó Fruzsina pedig népdalokat énekelt.
Ökumenikus istentisztelet
Az unitárius templomban tartott ökumenikus istentisztelet, melyet a város elöljárói is megtiszteltek jelenlétükkel, Bancea Gábor református lelkész lekciójával és imájával kezdődött, majd Kovács István unitárius lelkész igehirdetése következett. Ő volt az első, aki nem az elkeseredés hangján szólt Trianonról, mint mondta, nem véletlen ez az isteni dramaturgia, mert mindig a fájdalom váltott meg bennünket, gyöngyöztette ki belőlünk a legszebb kincseket, és amikor megszűnik a hazát jelző földrajzi tér, megszületik a haza igazi lelkülete, a Haza a magasban, mely elvehetetlen, szétszaggathatatlan. A gondviselés csak csatákat enged megnyerni az igazságtalanságnak, a végső győzelmet az igazságnak tartogatja, és nekünk jogunk van itt élni, ahogy a kankalinnak joga van a színéhez, a létéhez. Hinnünk kell, hogy minden fájdalomnak, jajdulásnak, elorzott örökségnek áldozatértéke van, és Isten segíteni fog, hogy elnyerhessük ezek jutalmát. „Nem a búslakodás napja ez, hanem a hit, az összetartozás ünnepe” – mutatott rá.
Szabó Lajos római katolikus kanonok-plébános záró szavaiban Reményikkel együtt vallotta: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, / A mi dolgunk csak igazabbá lenni.” Mint mondta, a történelmet a gondviselő Isten írja, a mi feladatunk az, hogy ne adjuk fel a reményt, és egymás iránti szeretetben maradva, építően őrizgessük tárgyi és szellemi örökségünket. Az istentisztelet a Székely Mikó Kollégium diákjainak igényesen összeállított-előadott műsorával és – akárcsak a szabadtéri rendezvény – a himnuszok eléneklésével ért véget.