Gyermekkor Válaszúton, abban az észak-mezőségi faluban, ahol együtt éltek magyarok, románok és cigányok, amelyről a szomszédos településekkel együtt a kutatók azt hitték, nem rejtenek kincseket a magyar népi kultúra számára. Tévedtek. Kiderült, egyik legértékesebb erdélyi kincsesbánya, amelyet Kallós Zoltánnak köszönhetően tárt fel a tudományosság.
Kallós otthonról hozta gyűjtőszenvedélyét, már édesanyja is gyűjtötte a régi kancsókat, de a család könyvespolcai sem maradtak soha üresen. Válaszúton nem volt vasúti megálló, a fiatalokat gyalog kísérték Bonchidára, és közben nem pletykálkodtak, hanem énekeltek. Ilyen közegben nőtt fel a kis Zoltán, aki az első osztály után ötödikig románul volt kénytelen tanulni. Apja bánatára nem vonzották a gépek, inkább a falu, a hagyományok érdekelték. Ilyen hangulatban érkezett a kolozsvári  református kollégiumba. Következett a rövid ideig tartó tanítóképzősködés Sepsiszentgyörgyön, amit a háború, a leventekatonaság tört meg, majd azt követően Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet.
Első állomása Magyarvista, ahol a legénytanítót mindenki ismerte és szerette. Bejárt a kolozsvári egyetem néprajzi katedráján tartott előadásokra, ahol Jagamas János professzor felfigyelt a fiatal tanítóra. Rövid románvásári katonáskodása alatt kóstol bele a moldvai csángók archaikus nyelvjárásába, daltudásába, amiről korábban már sokat olvasott, és itt találkozott első csángó adatközlőjével.
Kallóst a véletlen hozta össze ifjabb Kós Károllyal, tőle kapta az első megbízatást: a kolozsvári cigánytelep feltérképezését, ami nem volt nehéz, hisz szülőfalujából hozta a cigány nyelv ismeretét. Bejáratossá vált a kolozsvári folklórintézetbe, innen útja a zeneakadémiára vezetett. A Kallós család 1950-ben kuláklistára került, az apát elvitték, elkobozták minden vagyonát. Szabadulása után a család Kolozsvárra költözött, negyedéven Zoltán otthagyta az egyetemet.
Moldvai gyűjtéseinek első nagy csomagja a lészpedi tanítóskodás időszakából datálódik, innen még a magyar iskolák bezárása előtti évben, 1957-ben kerül át Gyimesbe a faipari vállalathoz. Itt sem fecsérli idejét, folyamatosan gyűjt. 1968-ban végleg visszaköltözött Kolozsvárra, de kapcsolatai megmaradtak, gyakran visszajárt Moldvába, ahol nemcsak ő tarisznyált fel szellemiekben, hanem azokat a fiatalokat is feltarisznyálta, akik csángóként Erdélyben akartak érvényesülni.
Andrásfalvy Bertalan fiatal néprajzossal – 1990 után az  Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere – Lészpeden ismerkedik meg, de  majd csak 1959-es gyimesi újratalálkozásuk után veszi kezdetét a máig tartó barátság és szakmai együttműködés. Andrásfalvy viszi el Martin György népzenekutatót, a magyar néptánckutatás megteremtőjét és Pesovár Ferenc néprajzkutatót Kallóshoz Kolozsvárra, a kalotaszegi Mérában együtt hallgatták az Árus muzsikusdinasztia képviselőit. Andrásfalvy Bertalan úgy tartja, a legnagyobb ajándék, amit Kallós Zoltántól kapott, hogy az általa megismert és ajánlott adatközlőktől gyűjthetett. Ez igen találó megállapítás, amit a Kallós-életrajz is kihangsúlyoz. Kallós Zoltán a saját gyűjtéseit közkincsnek tekinti, adatközlőit és az általa ismert, de még fel nem gyűjtött adatközlőket szívesen ajánlotta, ezzel is segítve a kutatást. Észak-Mezőség, Szék,  a kalotaszegi Nádas mente, a gyimesi és moldvai csángók kutatója soha nem volt féltékeny saját gyűjtésére, tiszteletben tartotta mások kutatási területét, igényes a  gyűjtött szövegek, dallamok, zenék, táncok forrása megjelölése tekintetében.
Újabb állomás: a Balladák könyve 1970-es kiadása a Kriterion Könyvkiadónál. A hatalmas értékű munka Magyarországon öt kiadást ért meg, míg itthon index alatt állt. A könyv a magyar önazonosságtudat szimbólumává vált, aki vásárolt belőle, úgy érezte, tett valamit a magyarságért – állapítja meg Csinta Samu.
A lélekmentőben megszólalnak Kallós Zoltán követői, tanítványai is. Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója szerint Zoli bácsi mellett nagyon hamar irányba fordult az ember. Ezt úgy értette, hogy Kallós akkora hatással volt a fiatalokra, és oly mértékben segítette őket a népi kultúra felgyűjtésében, hogy valóságos mentora volt a hetvenes-nyolcvanas években szárnyukat bontogatóknak. A Neti Sándorral, Kalotaszeg híres prímásával való találkozását is Kallós Zoltánnak köszönheti – vallja Kelemen László.
A sorban következik Pávai István népzenekutató, Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, Novák Ferenc  Erkel-, Kossuth- és Magyar örökség-díjas koreográfus, Korniss Péter, a néptánc- és népzenei gyűjtések képi krónikása – Kallósról szóló vallomásuk kortörténet, szakmai szempontból pedig avatott értékelői a felgyűjtött népzene- és néptáncanyagnak.
Borbély Jolán etnográfus (az 1983-ban elhunyt Martin György özvegye) szerint Kallós Zoltán Erdélyi Zsuzsannával együtt a legnagyobb folkloristák közé tartozik.
Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója Panek Kati révén került Kallós Zoltán közelébe, akinek szellemisége megfertőzte a fiatal gépészmérnököt. Visszaemlékszik Vilma néni (Kallós Zoltán édesanyja, akit a megszólalók közül többen is szeretettel emlegetnek) vendéglátására, a Dacia gépkocsival bejárt gyűjtőutakra. Kostyák Alpár is kiemeli a Kallós-hatást, Bardócz Sándor szerint Zoli bácsi neve mindenütt jó belépőnek bizonyult. A kolozsvári táncház 1977-es indulásától (ami Kallós Zoltán és Könczei Ádám nevéhez fűződik) a lélekmentő csendes összekötő volt a falusi és városi fiatalok között.
Mátyás István Mundruc, Szájka Rózsa, Hodorg Luca, Jánó Anna, Muszka Hangya Kati, Eke Péterné Simon Mari, Kádár Erzsi, Nunika Miklós Hitler s még sok adatközlő nevével találkozunk a kiadványban, mintegy mementóként azok emléke előtt, akik maradandó értéket hagytak hátra.
A Csinta Samu által rögzített és szerkesztett visszaemlékezések az erdélyi, moldvai néprajzkutatás olykor viszontagságos, a tiltott időkben szinte lehetetlen történetét tárják az olvasó elé, a kötet utolsó fejezetében pedig a mába kalauzolnak. Ennek története Válaszúthoz kötődik.
Szép Gyula, a Kallós Alapítvány alelnöke, aki fiatalkori keresgéléseiben szintén sokat köszönhetett Zoli bácsinak, 1990 után a válaszúti Kallós-birtok és kúria visszafoglalásában, fejlesztésében játszott szerepet. 1999-ben nyitotta meg kapuját a válaszúti szórványkollégium, ahol a mezőgazdasági szakiskolába járókkal együtt jelenleg százhúszan tanulnak és lelnek otthonra, 2010-ben avatták a Kallós-múzeumot. 
Válaszút ma olyan példa, ami magyarázatot ad arra, hogy Csinta Samu miért adta A lélekmentőnek a Kallós Zoltán első kilencven éve alcímet. Bízunk benne, hogy a Kallós-hagyaték és Válaszút kisugárzása sokszor kilencven évig éreztetheti hatását úgy, ahogy Balla Ferenc és Balázs-Bécsi Gyöngyi (az alapítvány és a szórványkollégium elkötelezett működtetői) vallják: nem a mennyiség, hanem a minőség számít, mert csak így lehet lelkeket menteni.