Mármint a kampányújságból. Amelyben a sok építkezés, városszépülés felsorolása közepette valahogy nem találta meg helyét egy igencsak fontos megvalósítás: a felújított, azazhogy teljesen újjáépített Erzsébet parkbeli nyilvános illemhely.
Holott legalább olyan jelentőségű közjó, mint sok más, a színes újságban felemlített építmény, sőt, bizonyos szempontokból szükségesebb is. Mert ugyebár erősen jó dolog a lakónegyedekben a leaszfaltozott, lakóknak kiadott parkoló, de a mindig biztosított autópihentetőnél mégiscsak fontosabb megadni az emberek némely fiziológiai szükségletei kielégítésének lehetőségére a normális környezetet. És igencsak időszerű is volt immár eme építkezés, hiszen a korábbi klotyó minden volt, csak olyan nem, ahová az ember szorult helyzetében bekívánkozott volna. Az új árnyékszék viszont nem riasztja el a betérni kényszerülőket, akár elegáns vendéglő toalettje is lehetne, egyszóval olyan hellyé vált, amely miatt már nem kell szégyenkeznie a jóféle csíki sörnek kikívánkozást kereső vendég előtt a városlakónak. Méltán volt rá büszke hát a városvezetés elkészültekor, az átadást bejelentő önkormányzati ülésen ugyan elmulasztották javasolni testületi felavatását, de a szomszédos megyeszékhely magyar hetilapjának a városról szóló fontos hírei közt ott szerepelt, nyitvatartással és azzal az intéssel, hogy egyelőre vécésnéni nélkül működik, de ha rongálása megesne, bizony, odakerül az ajtónálló őrszemély is. Nagy kárt ugyan még nem szenvedett a berendezés, csak a létesítmény tetején levő padok méretes betonlábait gabalyítják össze időnként virtuskodó atyánklegényei, no meg a spanyolfal belső oldalát nedvesítik olykor a záróra után odatévedők.
Apropó, spanyolfal. Jó ötlet a női és férfimosdó bejáratát amolyan diszkréciós fallal álcázni, a szép nagy felület szinte csábítja az önjelölt művészeket a megnyilvánulásra. Nekik ötletet nem adnék festménytémára, ellenben a városvezetésnek figyelmébe ajánlanám a fal belső oldalán megörökíteni azt a versikét, mely majdnem napra pontosan negyvenhat évvel ezelőtt jelent meg a Megyei Tükör E heti bök(d meg)-versünk rovatában Egy szentgyörgyi középületről való címmel, (-i -á) szignóval. Első két szakasza akrosztichon, bár ez nem sokat emel irodalmi értékén, de tartalma várostörténeti jelentőségű, s aktualitásából sem sokat vesztett, hiszen az új illemhely is hosszan vajúdva született meg.
Székely széket raknak parknak oldalába,
aki szorul, odaszorul majdan nagy bajába,
biz az le se omlik, mint volt hajdanába
ómesterekről szóló hírös balladába.
Jó mesterek rakják, de nem tizenketten,
ó, napos időben vannak ott vagy ketten,
zsinóros mértékkel a nagyját,
ebek harmincadját
felesbe kimérik.
Árnyék-szék:
árnya annak, mi lehetne,
s kísértenek a határ(on az) idők,
téli hó-lepedőben,
másodszorra immár, ha ez így megyen.
Ó, hadfiak, polgárok és mesterek,
dicsőségünk hol késik az aktai homályban?