Többen voltak nem szavazók, mint ahányan az urnák elé járultak (48,43 százalék). Bukarestben csak a választók 33,31 százaléka vette a fáradságot, hogy elvánszorogjon és kezébe vegye a pecsétet. Meg is pecsételték rendesen a főváros sorsát, amit szocialista vörösre pingáltak.
Ennek következtében Románia települései többségének sorsát olyanok irányítják, akikre kevesebb, mint a szavazópolgárok fele szavazott, és a főváros vezetéséről lakóinak egyharmada döntött! A ’89 óta tartott választásokon ez a legalacsonyabb részvételi arány. Van egy olyan szabály, hogy döntések esetén a többségi szavazók, azaz a választók fele plusz egy szavazat a sorsdöntő. Ha a nem választók vannak többen, akkor az ő véleményüknek kellene számítania. Ezt csak úgy lehet véghezvinni, ha a szavazást kötelezővé teszik, és büntetik azokat, akik nem méltóztatnak választani.
Hol vannak a régi szép idők, mikor a népi demokrácia idején a választók 99,99 százaléka ment szavazni: „ez van, más nincs: válasszatok!” alapon.
Csak ritkán történik meg, hogy egy választókörzet ilyen vagy ennél jobb eredményt érjen el, mint ahogy ez a Temes megyei Temesszékáson történt, ahol a részvétel 192 százalék felett volt, mivel sokan jelentkeztek szavazni olyanok, akik csak ideiglenes tartózkodási vízummal rendelkeztek.
A nem szavazók ezeregy okot találnak arra, hogy ne kelljen választani menniük. Van, aki azt mondja, hogy hiába választ mást, úgysem fog semmi változni, más azt: nincs akire szavazni. De a távolmaradásnak más okai is vannak. Például nem ajánlottak semmi jó kínálmációt a szavazáson résztvevőknek. Így sokan úgy számították: ha nem adnak enni, inni, akkor nem érdemes szavazni menni. Piteşti-en egy szavazópolgár azon volt kiakadva, hogy a szavazóhelyiségek 500 méteres körzetében nem lehet szeszes italt venni. Felháborodottan mondta, hogy ezek a politikusok még inni sem engedik, pedig szavazáskor senki nem méri alkoholszintjét.
A magyar szavazók is meglehetősen lusták. Számuk egyre kevesebb, pedig miután kitört a választás szabadsága, és megalakult a Magyar Polgári Párt (MPP) Szász Jenő vezetésével, több választási lehetőségünk is lett volna. Aztán (bár Szász Jenő eltűnt), egyeseknek úgy tűnt, hogy az MPP sem biztosítja eléggé a választás szabadságát, és ezért létrehoztak még egy pártot, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), de az is csak minipárttá vált. Azt hihették sokan, többek közt ők is, hogy most aztán, akik kiábrándultak az RMDSZ-ből, hanyatt-homlok rohannak szavazni az új pártocskák képviselőire. De úgy látszik, nem ez történt. Végül is a magyar választók tunyaságának eredménye meglátszik például Nagyváradon, ahol nagyon halványan szerepeltünk. Aránylag sokan mentek szavazni Marosvásárhelyen, de nem elegen, és így megóvták Soós Zoltánt a polgármesterségtől. Most Soós Zoltán óvta meg a vásárhelyi választást. Sokan azt mondják: az összefogás hiányzik. A parlamentbe jutás reményével az MPP-vezér Biró Zsolt összefogott az RMDSZ-szel. Az EMNP-vezér Szilágyi Zsoltot is el kellene csábítani egy parlamenti hely ígéretével, és így megvalósulhatna a nagy összefogás, s ő ott majd reggelente a himnusz éneklése helyett bejelenthetné pici pártja autonómiaigényét, amit a többiek hallgatólagosan, esetleg hümmögve helyeselnének.
Ha ránéz az ember Románia térképére, amelyen színesen fel vannak festve a győztesek, olyan, mintha Romániát vörös iszap öntötte volna el. A vörösiszap-katasztrófa: a szocialisták és támogatóik teljesen elvitték Bukarestet, Moldvát, Erdély északi és déli részét is. Ezekben már alig várják a vörös bárók visszatérését és uralkodását. Egy halványsárga liberális csík húzódik északnyugattól délkeletig és egy zöld lyuk maradt a magyarok lakta Erdély keleti részén és Szatmár megyében.
A zöld a reménység színe, így hát, híveim, reménykedjünk!