A brassói reptér megvalósulása érdekében tett nagy lépésként értékeli Gabriel Andronache liberális és Emil Niţă szociáldemokrata párti képviselő, hogy az alsóház szerdai ülésén javaslatukra sikerült visszaküldeni a jogi bizottság elé a Vidombákon épülő légikikötő bizonyos területeinek tulajdonjogát tisztázó törvénytervezetet. Ennek elfogadásával a terület tulajdonjoga átszállna a burgonyakutató intézetről a Brassó Megyei Tanácsra.
A jogi bizottság korábbi jelentése a jogszabályjavaslat elutasítását javasolta. A két képviselő úgy véli, a jogi bizottság újabb jelentése pozitív lesz, annál s inkább, hogy a bizottság keretében létrehozandó munkacsoportnak mindketten tagjai lesznek. Szerintük a szerdai döntés néhány hónappal lerövidítette a dokumentum elfogadását. (Krónika)
ÚJRA MIHĂILEŞTI. Nyolcszáz gázpalackkal megrakott kamion lobbant lángra tegnap reggel a Buzău megyei Mihăilești-en, több palack is felrobbant. Szemtanúk szerint a kamion menet közben gyulladt ki, a sofőr nem tudta eloltani a lángokat, a gázpalackok egy része egymás után felrobbant. Tizenkét évvel korábban Mihăilești-en egy műtrágyával megrakott teherautó robbant fel. A 2004. május 24-én történt tragédiában 18 személy vesztette életét. (Maszol)
ELMÉJÜK ÍGY VILÁGOSODIK MEG. Botoşani egyik ortodox templomában minden péntek este külön szertartást tartanak érettségi előtt álló fiataloknak. Ezeken a szertartásokon több pópa azért imádkozik, hogy az Úr segítse át az érettségi vizsgán a fiatalokat. És nem csak az érettségin, állítólag hatékony a fohászkodás a nyolcadikosok, de az egyetemisták vizsgái esetében is. Különösen népszerűek a vizsgák előestéjén tartott szertartások. Partenie Apostoaie, a botoşani-i Vovidania ortodox templom papja szerint a szertartás és az imádságok okosabbá teszik a vizsga előtt álló diákokat, elméjük pedig megvilágosodik. (Főtér)
AZ AZOMUREŞ „AJÁNDÉKA”. Két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a marosvásárhelyi lakosok az Azomureş kombinát által okozott szennyezés miatt. A képviselőház elfogadta a Maros megyei szociáldemokrata parlamenti képviselők által kezdeményezett törvénymódosítást, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint harminc évet éltek a városban, jogosultak legyenek előrehozott nyugdíjazásra úgy, hogy erre a kétéves időszakra ne alkalmazzák a törvény által előírt juttatás csökkentését. A határozat a Marosvásárhely 8 km-es körzetében élő összes lakosra vonatkozik. A kedvezmény nem egyedülálló az országban, hiszen korábban előrehozott nyugdíjazást hagytak jóvá Nagybánya, Zalatna és Kiskapus lakosainak is a térség szennyezettsége miatt. (Transindex)