Kutyaharapás következményekkel

2016. június 11., szombat, Közélet

Beoltatlan kutya harapott meg egy nőt a kezén és mellkasi tájékon Kézdivásárhely környékén – tudatja a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság, amelynek emberei azonnal kivizsgálást indítottak, miután a sérült orvosi ellátásért folyamodott.

 
Megállapították, hogy a kutya egy udvarból szökött meg, láncát elszakítva, és agresszív volt, aznap több személyt is megtámadott. Az is kiderült, hogy nem volt azonosító csippel ellátva, és ami súlyosabb, veszettség ellen sem oltották be. A kutyát végül befogták, és a helybeli állatorvos elaltatta. Mivel minden jel veszettségre utalt, értesítették a közegészségügyi igazgatóságot, a megyei kórházat és annak fertőző osztályát is, a kutyától pedig mintát vettek. Az első elemzések nem mutattak veszettségre, de egy másik módszerrel is vizsgálódnak, ennek eredményét csak 28 nap múlva tudják meg. Amíg biztosan ki nem zárják, a veszettség gyanúja fennáll – figyelmeztet az állat-egészségügyi közlemény, amelyben arra is emlékeztetnek, hogy minden kutyát és macskát be kell oltani. Az elaltatott kutya gazdáját egyelőre 800 lejes pénzbírsággal sújtják. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2016-06-11: Közélet - :

Jól alakul a költségvetés

Jelenlegi összetételében legutolsó, május 31-én tartott rendkívüli ülésén a város idei költségvetésének első negyedévi végrehajtásáról is szavazott a sepsiszentgyörgyi tanács.
2016-06-13: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kovászna megye címerkincse
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében ma 19 órakor Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke magyar nyelvű vetített képes előadás keretében bemutatja a Háromszék címerkincsét feldolgozó, az árkosi Tinta Kiadónál megjelent, román nyelven írt könyvét: Patrimoniul heraldic al judeţului Covasna.