Úgy tetszik tehát, hogy lassan-lassan a román köztudatba is bekerül a területi újrafelosztás gondolata, már csak az a kérdés, hogy számunkra ez milyen következményekkel jár. Az államfő ugyanis nem szólt arról, miként is képzeli el a folyamatot, létrejöhet-e a székelyföldi fejlesztési régió, vagy pedig ellenkezőleg, olyan közigazgatási egységeket alakítanak ki, hogy a magyarság azokon a vidékeken is kisebbségbe kerül, ahol eddig többségben volt. Anélkül, hogy elkiabálnánk, pozitívumként kell elkönyvelnünk a kérdés felvetését. Hiszen eddig valahányszor szóba került a régiók kérdése, a román politikai osztály heves ellenreakciója követte. A jelek szerint azonban ez nem csupán a nacionalizmussal magyarázható, hanem az értetlenséggel is.

Azon pedig már könnyen lehet segíteni: elég lenne, ha következetesen, szakmai érvek felsorakoztatásával állna ki a magyar politikai osztály a székelyföldi régió létrehozása mellett. És tenné ezt nem csupán kampányban, saját választóinak érzelmeiből politikai tőkét kovácsolva, ahogy eddig történt, hanem állandóan, és a románok számára is megmagyarázva, előnyeit kifejtve. Hiszen ha az nem is biztos, hogy az államfő szándékai számunkra előnyösek, a regionális újrafelosztás szükségességét előbb-utóbb a román politikai osztály egészének el kell fogadnia.

Ezért is fontos, hogy parlamenti képviselete legyen a magyarságnak. Az önkormányzati választások előtt a magyar—magyar megmérettetés tehát mindenképpen az önálló székelyföldi régió ügyét szolgálja, hiszen egyáltalán nem mindegy, kik képviselnek bennünket. Márpedig a versenyhelyzet mindig minőségi ugrást eredményez: olyan emberek kerülhetnek az önkormányzatok élére, majd a parlamentbe, akik valóban elkötelezettek a közösség képviselete, szolgálata iránt.