Miért is egyedülálló jelentőségű a magyar hadtörténetben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az események láncolata hogyan is vezetett az áprilisi törvényektől a közel másfél évvel később bekövetkezett világosi (valójában szöllősi) fegyverletételig, illetve milyen szerepük volt mind a hadvezéreknek, mind a politikai vezetőknek a végkifejletben? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott válaszokat Herman Róbert egyetemi tanár egy hete tartott előadása Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel meghirdetett előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek részeként zajlott. A Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója, a korszakkal kapcsolatos több tudományos munka szerzője igen színvonalas, alaposan adatolt, mégis fogyasztható előadást hozott Sepsiszentgyörgyre. A pátoszt és mitizálást mellőző előadásból kétségtelenül kiderült egyebek mellett: a ’48–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordult elő olyan, hogy egy nagyhatalom nem érezte eléggé erősnek magát ahhoz, hogy egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül legyen képes rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz forduljon segítségért. Mátyás király korát, valamint a mohácsi csatát követően a forradalom és szabadságharc másfél évében rendelkezett a magyar nemzet újból európai szintű ütőképes hadsereggel. Herman Róbert ezt szemléltetendő a közel másfél évszázaddal korábban lezárult – igen hosszas, 1703 és 1711 között lezajlott – Rákóczi-szabadságharcot hozta fel példaként, amelynek gyakorlatilag veszteségként könyvelhették el majd minden jelentős hadi eseményét a magyar seregek. „Voltak sikeres rajtaütéseink, sikeres összecsapásaink, de nyertes csatánk egy sem. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharc során vívott tizenegy jelentős csatából ötöt kétségkívül a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy vesztett csata volt, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette” – magyarázta Herman Róbert.
A hadtörténeti események sorát lehetetlen átlátni és megérteni a polgári, politikai történések nélkül, és ezt a tényt tökéletesen szemléltette előadásában Herman Róbert is, könnyedén vezetve át mondandóját a felelős magyar kormány létrejöttének, az úgynevezett áprilisi törvények hatásainak (a honvédség elődje, a nemzetőrség létrehozása), illetve a bécsi udvar – élén V. Ferdinánd császárral és magyar királlyal – döntéseinek ténykörét az 1848 szeptemberében bekövetkező Josip Jelačić horvát bán színre lépése és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csata irányába. Utóbbi esemény noha hadászati szempontból nem volt jelentős – hacsak a csatát megelőző mozgósítás, népfelkelés folyamatát nem vesszük annak –, egyben a honvédő háború kezdetének is tekinthető. Az események ettől a pillanattól gyorsulnak fel, a hadiszerencse pedig igencsak változékonynak bizonyul, sok esetben a magyar hadvezetés hibás döntéseinek hatására is, de például Alfred Windisch-Grätz herceg, főparancsnok alkalmatlansága is jelentős segítség volt Görgey Artúr számára a téli hadjárat során. Az 1848-as hadi történések fontos színtere volt Erdély is, noha magyar szempontból kevés sikert hoztak. Háromszék ellenállásának jelentősége nem maradt ki Herman Róbert előadásából, amint az erdélyi románság ellenforradalmának viszonylag alapos ismertetése sem, annak visszásságaival, vérengzéseivel egyetemben. Az elmondottakból az is kiderült: Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is csak rövid ideig élhetett a magyar hadiszerencse, hiszen mind román, mind szerb részről állandó hadiállapot alakult ki, illetve a szász városok gyakorlatilag végig ellenségesen viszonyultak a magyar szabadságharchoz, Bem József vitatható erdélyi hadjáratának időszakát leszámítva mondhatni a császári csapatok bázisául szolgáltak. A magyar sikereket nagymértékben akadályozta az is, hogy mindvégig osztrák kézen maradt több lényeges stratégiai erődítmény – Arad, Temesvár, illetve Gyulafehérvár –, hasonló jelentőségű katonai objektumokat csak a Felvidéken (Komárom), illetve az ország délnyugati részén tudtak elfoglalni és több alkalommal ostrom alól felmenteni a magyar seregek.
Herman Róbert a sokak által felemásan megítélt Görgey Artúr egyfajta rehabilitációjára is kísérletet tett. Hadvezéri képességei méltatásaként s Buda felszabadításával végződő 1849. április 2.–május 21. közötti tavaszi hadjáratot, illetve a nyári, a világosi fegyverletétellel végződő orosz intervenciót követő taktikázását (mellyel 120 ezer ellenséges katonát sikerült a Felvidéken tartani) említette.
Előadása zárásaként Herman Róbert a forrásokra is kitért, elmondva: noha igen sok ábrázolása fennmaradt a szabadságharc különböző eseményeinek, ezeket kritikusan kell kezelni, sok esetben ugyanis utólag készült festményekről, rajzokról van szó, amelyek torzított, hamis információkat közvetítenek.
