Vagyis, Vasilescu szavait értelmezve, egy makroökonómiai mutató valójában nem túlságosan beszédes adat egy átlagember számára, mi több, e számnak a hétköznapokban túl sok jelentése nincs, fölösleges, mi több, figyelemelterelő az a központi szándék, amely a jobb életminőséggel hozza összefüggésbe a vélt vagy valós gazdasági növekedést.
Ennél súlyosabb viszont, hogy a tartalékképzés szükségessége helyett újra a fogyasztás fokozásáról beszélnek abban az országban, ahol a korábbi gazdasági válságot is csak a bérek visszavágásával lehetett valamelyest kivédeni, magyarán, a közalkalmazottak, az egyszerű emberek fizették meg a hibás gazdasági lépések árát. Hogy a fogyasztás fokozása gazdasági növekedéshez vezet, közgazdaságilag bizonyosan elfogadható tétel, ám ellentmond az egyszerű, józan észjárásnak: ugyanis logikusan gondolkodva akkor fogyaszthatunk többet, ha érzékelhetően több jövedelemmel rendelkezünk. Ám ez utóbbi a hazai foglalkoztatottak nagy többségére nem jellemző, így értelemszerűen az óvatosságnak és a takarékosságnak kellene felülkerekednie a felelőtlenséggel szemben.
Mert újból zavarosak az idők, figyelmeztet Lazea, s szakemberek szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e egy következő gazdasági válság, hanem, hogy mikor lesz. A múltkoriból pedig okulni lenne érdemes, ám mivel vélhetően nem fogunk takarékosságra intő reklámokat látni a tévében, bölcsen jár el, aki a költekezés helyett – legalábbis amennyire ezt a romániai jövedelmi szintek lehetővé teszik – a megfontoltságot és az óvatosságot, vagyis a takarékosságot választja. Valójában csak a régi közmondást kellene életbe ültetni: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, de lehetne példálózni a több nap, mint kolbász paraszti bölcsességével is. Egyszerű, szinte közönséges szavak ezek, ám a reklámáradat, a jobb élet iránti – jogos – vágy könnyen feledtetheti ezek lényegét.
Ám a legfontosabb talán az, hogy miközben állandóan fogyasztásra, költekezésre bátorítanak a szlogenek, a hirdetések és az a bizonyos ismerős, aki éppen újabbra cserélte régi autóját, a mérlegelés mindenkor lehetséges. Persze, a fontossági sorrend összeállításáról alig szólnak az iskolában – de jó lenne, ha ez is terítéken lehetne! –, nem lehet letölteni valamelyik honlapról, s a közbeszédben sem hallani róla. Valójában az a szép, hogy teljes mértékben személyre szabott, és ki-ki magának készít(het)i el.