KosárlabdaBajnok a Cleveland

2016. június 21., kedd, Sport

A Cleveland Cavaliers a nagydöntő 7. meccsén idegenben 93–89-re legyőzte a címvédő Golden State Warriors csapatát, és 4–3-ra megnyerte a párharcot, így először szerezte meg a bajnoki címet az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA). A finálé MVP-jének pedig a tripla duplát (27 pont, 11 gólpassz, 11 lepattanó) elérő LeBron Jamest választották.
 

 

A statisztikák alapján a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen a Golden State volt az esélyes, ugyanis a nagydöntőkben 15 hazai siker mellett mindössze 3 vendéggyőzelem született ilyen esetben. Szintén a címvédő oaklandiek mellett szólt, hogy Steve Kerr irányítása alatt az elmúlt két szezonban még nem volt példa arra, hogy a gárda sorozatban három mérkőzésen kikapjon. A kaliforniai csapat ráadásul történelmet írt azzal, hogy 73/9-es győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, megjavítva a Chicago Bulls 72/10-es rekordját. A Cavaliers ugyanakkor igazi hőstettet hajtott végre az előző két meccsen azzal, hogy az NBA történetének harmadik csapataként egyenlített 1–3-as állásról a döntőben. Más kérdés, hogy a fordítás még senkinek sem sikerült, eddig egyébként 32 olyan nagydöntő volt, amikor a végső győztes 3–1-re vezetett. A Cleveland eddigi legnagyobb sikere a 2007-es és 2015-ös döntő volt, előbbit 4–0-ra vesztette el a San Antonio Spursszel szemben, utóbbiban 4–2-re kapott ki a Warriorstól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2016-06-21: Sport - :

Az M4-en nézzük az olimpiát

Történelminek nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-nek azt a megállapodását, amelynek értelmében a közmédia sugározhatja a nyári és a téli olimpiákat 2018 és 2024 között.
 
2016-06-21: Magazin - :

Bukovinai székely házat avattak

Bukovinai székely közösségi házat avattak szombaton Szekszárdon a székelyek Bácskába érkezésének 75. évfordulóján.