Mióta uniós állam vagyunk, mehetünk Európába kezeltetni magunkat, de jobb, ha itthon maradunk, és nem kísértjük az ördögöt azzal, hogy európai egészségügyi biztosítókártyánk birtokában úgy gondoljuk, nyitott az út a gyógyulás felé az uniós országok bármelyikében.
Ugyan erre törvény adta jogunk lenne, de a törvény azt is szabályozza, hogy milyen legyen a kártya, és ha betűről betűre nem is egyforma minden országban, akkor legalább érteni lehessen bárhol Európában a kiállított biztosítói bizonylat szövegét. Vajon hány országban értenek a mentősök, sürgősségi orvosok és asszisztensek románul? Mert amíg a román állampolgár hites fordítót keres, és lefordíttatja, ki tudja, mennyi pénzért az európai kártya helyett kizárólag román nyelven kiállított ideiglenes igazolványt (ami még csak nem is zsebigazolvány, hanem egy egyszerű A4-es méretű, könnyen gyűrődő lap), addig igencsak súlyosbodhat állapota. Itthon a hivatal azzal érvel, hogy a kártya, illetve a kártyát helyettesítő bizonylat nem sürgősségi esetekre szól, ha pedig annak tulajdonosa mégis ellátásra szorul külföldön, nem fordítót, hanem az egészségbiztosítót kell keresnie, ott okiratát hivatalból lefordítják. Márpedig nem az a lényeg, hogy milyen hivatalt kell keresnie a betegnek külföldön, hanem hogy meggyógyítsák, így hát az a magyarázat, miszerint közel fél éve azért nincs Romániában kártya az uniós egészségbiztosításra, mert a biztosítópénztár nem kötött szerződést a kártyagyártó céggel, semmi mást nem bizonyít, mint hogy maga a román egészségügy is beteg.
