Szerencsére nem eszik olyan forrón a kását, a kiválás, a kimászás az unióból akár több évig is eltarthat. Addig még sok minden történhet, és ha hirtelen megbánják vagy meggondolják magukat, szerveznek egy újabb népszavazást a bennmaradásért. Addig is Nagy-Britannia, ha nem is egyben, nagyban, de darabokban visszalopózhat a közös európai fedél alá. Hamar kiderült, hogy tulajdonképpen nem is az egész nagy Nagy-Britannia, hanem csak egy része akar kiválni. Észak-Írország és Skócia viszont inkább Angliától válna meg, és szívesen egyesülne az unióval. Sőt, a spanyolok már Gibraltár felé kacsingatnak, és ha Gibraltár egyesülne Spanyolországgal, akkor maradhatna az unióban. A londoniak máris egy petíció aláírásába kezdtek. Ők is szeretnének a közös Európában maradni. Ami kinn maradna, az lenne a Kis-Britannia.
Sokan azt mondják, hogy az angolok kilépése az unióból láncreakciót indíthat be. Az uniós tisztviselők (eurokraták), bár nem mondják, gondolom, azért szerették volna, ha Nagy-Britannia az unióban marad, mert az angolok a második legnagyobb nettó befizetők, és most alaposan megcsappan a bevételük. Ha csökken a bevétel, csökkenteni kell a kiadásokat is. Ezt egyszerűen meg lehet oldani, csak éppen néhány szegényebb, újonnan felvett országot kell kirúgni az unióból. Kár volt a sok szegény rokont befogadni a közös, nagy európai házba. Jobb lett volna nekik egy sufnit összeeszkábálni itt, nálunkfelé, Európa hátsó udvarában. Rosszul járt velük a gazdag Nyugat, és lám, most például nincs mit kezdenie Görögországgal, amely tisztán ráfizetéses. Aztán ott vannak a magyarok meg a lengyelek, akik nem elég, hogy viszik a pénzt, még pofáznak is. Ezeket is ki kellene ebrudalni Európából. Nekünk szerencsénk van, mert Románia nem képes lehívni azokat a pénzeket sem, amelyekhez hozzáférése lenne. Ha az Európai Unióból kikívánkozó gazdag országoknak sikerül kiválniuk, akkor még kevesebb befizetője marad a közös kasszának. A pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében úgy lehetne helyesen eljárni, hogy minden távozott ország vinne magával egy szegényebbet, amely haszonélvezője a brüsszeli pénzeknek.
Nekünk, romániai állampolgároknak viszont egyáltalán nem kell búsulnunk, mert vezéreink megmondták, hogy a Brexitnek nem lesz számottevő hatása a román gazdaságra. Már megszoktuk, hogy az majdnem állandóan dübörög. Azt viszont nem értem, hogy amikor Amerikában bebukott egy-két bank, abból akkora gazdasági válság zúdult ránk, hogy azóta is abból koldulunk. Sokan vágtak külföldnek dolgozni és koldulni. Én már sem dolgozni, sem koldulni nem szándékszom menni Nagy-Britanniába. Annál is inkább, mert a kiszavazást támogatók új bevándorlási mechanizmust akarnak életbe léptetni, amely szerint a bevándorlóknak kötelező lenne az angol nyelv ismerete és a szakképesítés. Az angol nyelvet már azért sem érdemes megtanulni, mivel Anglia kiállt az unióból, és így az angol nem lesz hivatalos nyelv Európában. Új szakképzést sem óhajtok elnyerni, de ha mégis meggondolnám magam, és koldusnak állnék vagy ülnék, akkor akár szakképesítés nélkül is el tudnám játszani a süketnémát.
Az angolok meg megérdemelnék, hogy az uniótól való különválás minden „áldását” élvezzék. A bent maradottak haragszanak az angolokra, ezért például a 27 tagállam megszavazhatna némi különadót és extra pótvámot az exportjukra. Ugyanakkor nagyon hatásos lenne, ha a brit állampolgárok csakis vízummal utazhatnának a kontinensre, és annak megszerzéséért néhány napot és éjszakát kellene eltölteniük az uniós tagországok külképviseleteinek előterében, ahogy mi is tettük uniós tagságunk előtt.