Olvasom a helyi román lapokban, hogy a Háromszéki Diáknapokat csak magyar diákoknak szervezte meg a megyeháza. Enyhén szólva félretájékoztatás, mert a csapatokból a román nyelvű iskolák diákjait senki nem tiltotta ki. Sőt, információink szerint a Mihai Viteazul Főgimnázium néhány tanulója részt is vesz a rendezvényen.
De miért is jelent akadályt az, ha egy diákverseny nyelve elsősorban magyar? A kérdés az együttélés, az egymás iránti megbecsülés lényegét érinti. Hiszen — hivatalos nyelv ide vagy oda — az egy városban, ugyanazon településen, vidéken élő, különböző anyanyelvűek közötti kommunikációban a nyelvek kölcsönös ismerete lehet az egyetlen járható út. Ha nem is beszéljük kifogástalanul egymás nyelvét, legalább a megértés szintjére törekedjünk. S ha ez — magyar részről — nem okoz gondot, a Székelyföldön élő román honfitársaink bizony sok esetben tüntetően elzárkóznak anyanyelvünktől. Saját kárukra egyébként. Hogy egy beszédes példát mondjunk: a szentgyörgyi román színház előadásainak közönsége legalább fele arányban magyar anyanyelvű, a magyar színház előadásain azonban fehér hollóként jelenik meg egy-egy román néző.
A diákok között pedig végképp nem szabadna így közelíteni a kérdéshez, legalább ők mentesüljenek a belénk sulykolt torzulásoktól.
