Ige: Róm 2,1-3
„Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?”
Gondolat:
Milyen hamar és könnyen alkotunk elhamarkodottan elmarasztaló véleményt akár embertársainkról, akár a körülöttünk zajló történésekről, eseményekről. És milyen könnyelműen elsiklunk a kérdés fölött, hogy Isten vajon milyennek látja a mi gondolatainkat, szavainkat és tetteinket. Pedig ha az ő szemszögéből tekintünk önmagunkra, nyomban elborzadunk a látottakon. Isten az Ige tükrét tolja elénk, hogy ha nem fordulunk el előle, abban megláthassuk istenképűségünk eltorzult vonásait. És ez a látvány mindig változásra sarkall. Azonban a gyökeres változáshoz túl kevés a hamar elmaszatolódó smink, de még a plasztikázás is, ama bizonyos gerenda attól még ott marad a szemünkben. Azt kivetni onnan, Isten Lelkének bennünk munkálkodó erejére van szükség.
Imádság:
Istenünk, gondviselő Atyánk! Te jól látod emberi létünk minden bűnét, terhét és nyomorúságát. Te tudod legjobban, hogy mivé torzult az ember, a te képedre és hasonlatosságodra alkotott teremtményed. De köszönjük, hogy nem ítélőbíróként, hanem irgalmas Atyaként fordulsz felénk, és segítségünkre vagy az Ige által, amikor annak elénk tárt tükrében ráismerhetünk önmagunkra. Kérünk téged, Atyánk, hogy ments meg minket a könnyelmű ítélkezéstől, és Szentlelked által munkálkodj lelkünkben úgy, hogy az irgalom és megbocsátás krisztusi útját járhassuk mindenkor. Ámen.
Sánta Imre
