Nagy-Kovács Katalin, Székelyszáldobos
Pünkösd ünnepe népünk tudata szerint igazában a tavasz teljesedése, ami a húsvét után számított ötvenedik napra esik.
A XIX. században ezen a napon még sok helyen hajnalban vagy pünkösd szombatján este a Tiszában megfürödtek, mert azt tartották, hogy így minden betegség elkerüli őket. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak abban a hiszemben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után a füzek lombjai alatt fésülködtek meg. Más helyeken pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek.
Régi szőregi hiedelem szerint pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fű sem zöldell ki, meg van égve. Aki belelép, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bűbájosok pünkösd hajnalán ,,harmatot húznak". Ez a boszorkányok vize.
Kislányok bíboros ünneplőruhákban vonultak, a királynő pedig csinos, fényes koronát is hordott. A csoportban is mindannyian szép rózsakoszorút hordtak a fejükön. Dicsértessék a Jézus Krisztus köszöntéssel léptek be a házakhoz. Szabad-e pünkösdölni? S ha igent mondtak, szép csöndes hangon énekeltek.
A legelterjedtebb a királyválasztás volt: ügyességi próbán mérték össze magukat a legények — általában lovas számokban —, a nyertes a címmel együtt számos kiváltságot kapott. Jókai Mór Egy magyar nábob című regénye pontosan beszámol ezekről az egy évig érvényes előjogokról: a király ingyen ehetett és ihatott a kocsmákban, a kontót a közösség fizette; társai őrizték marháit és lovait; hivatalos volt az ünnepségekre; nem kapott testi fenyítést csekély vétség esetén, és nem utolsósorban tisztelet övezte.
A Dunántúlon a pünkösdikirályné-választás volt szokásban. A lányok házról házra jártak, az élen a pünkösdi királynéval. A királynéi cím nem a legszebbet, hanem a legkisebbet illette. A lányok fehér ruhát öltöttek, a királynő feje fölé piros kendőt tartottak, vagy lefátyolozták arcát. A házaknál megálltak énekelni, cserébe pedig tojást, szalonnát vagy pénzt kaptak.
Nyugat-Magyarország egyes vidékein egy kisfiút társai felöltöztettek szalmával kitömött nadrágba, hogy úgy nézzen ki, mint egy török basa. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe. Ez volt a törökbasázás.
Egy másik szokás, amikor körbevisznek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van, ő a bodzakirály. Házról házra járnak.
A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányok után körbe a faluban, s kérlelik őket: ,,Segéljék ezeket a szegény katonarabokat." Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.
