Forgatagra készül Marosvásárhely

2016. július 1., péntek, Magazin

Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulója a központi témája az idei Vásárhelyi Forgatagnak, amelynek fővédnöke Kövér László – jelentették be a szervezők.


A Marosvásárhelyért Egyesület negyedik alkalommal szervezi meg augusztus 24. és 28. között a Vásárhelyi Forgatagot, amely a magyar kultúrát hivatott népszerűsíteni az erdélyi város magyar és román lakossága körében. Portik Vilmos főszervező elmondta, idén Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a rendezvény fővédnöke, ami jelzi a fesztivál rangját és elismertségét a magyar kormányzat részéről.
Marosvásárhely 1616-ban kapta meg a szabad királyi város rangot Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, a szervezők ezért az évforduló szellemében állítják össze a programot. A fesztivál a magyar szecesszió egyik gyöngyszemének számító marosvásárhelyi Kultúrpalotában gálaműsorral rajtol, fő előadója Tompos Kátya a Keresztül Európán című produkcióval. Augusztus végén többek között a Hooligans, az LGT és a Bikini is koncertezik Marosvásárhelyen. A forgatag idei díszvendége a Marosvásárhellyel testvérvárosi kapcsolatot ápoló Kecskemét, ahonnan hatvantagú küldöttség érkezik.
Soós Zoltán, a másik főszervező közölte, a Maros Megyei Múzeum szervezi azt a kiállítást, amely Marosvásárhely és Kecskemét két leghíresebb polgármestere, Bernády György és Kaba Elek munkásságát párhuzamosan mutatja be. A Márton Áron Emlékévre való tekintettel a magyar kormány támogatásával kiállítás nyílik a volt erdélyi püspökről. A Forgatagon idén is megszervezik a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2016-07-01: Magazin - :

Ahol kétszer kel fel a nap (Erdély első összművészeti fesztiválja)

Tegnap rajtolt és július 3-áig tart Torockón Erdély első összművészeti fesztiválja, a Double Rise. Mint a szervezők írják, a rendezvény Erdély első olyan magyar összművészeti kezdeményezése, ahol négy nap alatt közel tucatnyi helyszínen több mint száz programon lehet részt venni. Jelen vannak a legmenőbb magyar zenekarok és az underground művészek legjobbjai is. Zene és színház, irodalom és slam poetry, borudvar és táncház, filmes sátor, kézművesvásár, buli színesíti a kínálatot.
2016-07-01: Magazin - :

Magyarok kenyere összefogással

Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a külhoni rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.