Fekete Réka
Véget sem értek a vizsgák, máris levonható a következtetés: idén is kapkodás és fejetlenség jellemzi az általános és középiskolai végzős diákok tudásának a felmérését. Három hete tart az érettségi, a diákok hajukat tépik, mert négy-ötnaponta van egy semmitmondó szóbelijük, ami nem oszt és nem szoroz a végeredményben, az igazi vizsgák, az írásbelik ezután kezdődnek.
Aki eddig nem készült fel, annak vajmi kevés az esélye, hogy a jövő heti dolgozatai jól sikerüljenek, de annak is van, amiért izgulnia, aki év közben rendszeresen tanult, mert kiszámíthatatlan, hogy a szervezők mit rontanak el, hol téved a rendszer, milyen kétértelműen megfogalmazott feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak, amelyek azokat is elbizonytalanítják, akik magabiztosan indultak a próbákon. Erre máris volt példa, szerdán a nyolcadikosok záróvizsgáján az egyik matematikatétel nem volt egyértelmű, a tanulók és tanáraik most azt találgatják, a javítók melyik választ fogadják el helyesnek, illetve országosan egységes lesz-e az elbíráslás, vagy mindenki értékel saját belátása szerint. A nyolcadikosokat már vizsgák előtt stresszelték azzal, hogy utolsó napokban jelentette be az oktatási szaktárca, nem abban a megyében javítják a dolgozatokat, ahol írják. Az első vizsganap estéjén derült ki, honnan hová szállítják a több ezer dolgozatot, ami a háromszéki javítóbizottságnak jókora fejtörést okozott, merthogy Hargita megyét kapták, ahonnan több dolgozat érkezik, mint ahány Háromszékről Brassóba utazik.
Nos, a vizsgáknak még nincs vége, sok kellemetlen meglepetésre lehet még számítani. A tanfelügyelőségek, a tanárok már edzettek, hisz évek óta folyik a vizsgazűrzavar, de a diákok mindig újak, újabb és újabb nemzedékek válnak kísérleti nyúllá, és azzal az érzéssel távoznak az általános, illetve középiskolából, hogy a rendszer nem értük, hanem ellenük dolgozik. Ilyen körülmények között lehet-e csodálkozni, ha folyamatosan lankad a tanulási kedv (no, nem a lustákat védem), amire jókora lapáttal rátesz a munkáltatók vonakodása a frissen végzett fiataloktól, csupa képzett és néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkező munkaerőt kívánnak alkalmazni.
Bízunk benne, mégis van egy nagyobbacska diákréteg, akik nem vetik meg a tudást, akiket nem tántorít el a tanulástól az oktatás mély zuhanása, a munkaerőpiaci kilátástalanság, akik maguk is bíznak abban: a tudás érték, amit senki nem vehet el tőlük. Ezeket a fiatalokat (is) meg kellene becsülni, itthon tartani, mert ők jelentik a jövőt. Ezt kellene szem előtt tartaniuk azoknak, akik döntenek a tantervekről, iskolai programokról, tankönyvekről, és azoknak is, akik vizsgaidőszakban maguk is vizsgáznak azáltal, hogy képesek-e botránymentesen megszervezni a felmérőket és az érettségit.
